Címlap

RSS

térképek

elemzés

visszatekintés

forró pontok

hírkommentár

háttér

portré

Hírlevél

Impresszum

Együnk földet!

2011. 09. 20. 06:31 Bauer Zsófi

A Közel-Kelet egyik legnépszerűbb étele a hummus, több közel-keleti nép is nemzeti eledeleként tartja számon. Ezen kívül kiderül Zsófi kalauzolásából, hogy csicseriborsó tényleg van.

Gubomano

Vacsoravendégeket hívtam, hogy megváltsuk a világot. Szokásunk megterített asztal mellett megbeszélni az aktualitásokat, zseniális megoldásokat kínálni a felmerülő problémákra, vagy csupán önmagunk szórakoztatására. Mivel nehéz ételek mellett kevesebb komoly gondolat születik úgy gondoltam, hogy különböző krémeket és mártogatósokat készítek. Így jutott eszembe a hummus.


Lépjünk először is túl azon a gondolaton, hogy - ahogyan az egyik vendégem bájosan megfogalmazta- „földet eszünk”. Természetesen nem. A hummus tudniillik egy közel-keleti krém, melynek a fő alapanyaga a csicseriborsó. Miután a beszélgetés kínos szakaszának vége felvághatunk kedves vendégeink előtt a következő gasztrokulturális ismereteinkkel.


1059 szem csicseriborsó, és egy fél kávéskanál római kömény

Kevés fogásnak van olyan hosszú történelme, mint a hummusnak. A legendák szerint ugyanis már a 12. században fogyasztották. Recepteket már a 13. századból is találhatunk, igaz akkor más összetétele volt, mint annak amit ma is ismerünk és hamarosan el is készítünk. A tehinával készült változata a 18. századtól ismert és Damaszkuszból származik. A hummus mára az egyik legnépszerűbb étel az egész Közel-keleten. Érdekes, hogy olyan meghatározó, hogy több közel-keleti nép is nemzeti ételeként tartja számon. Libanon az EU-nál is kérvényezte, hogy libanoni nemzeti ételként tartsák számon. Tulajdonképpen csak az összetétel különbözik az egyes országokban.


Természetesen, mint minden ez is alapot adhatna konfliktusra, ugyanakkor szerintem sokkal inkább érdemes megfontolni azt a gondolatot, miszerint a hummus képes lenne megteremteni a közel-keleti békét. Hiszen ki tud politikai és területi konfliktusokon veszekedni, ha terített asztal és hummus is van?


Nem véletlen, hogy ilyen népszerű étel, ugyanis az alapanyagok számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, maga a hummus pedig könnyen elkészíthető és jól tárolható. Alacsony glikémiás indexszel bíró alapanyagainak köszönhetően alkalmas diétákban, telítetlen zsírsavai miatt a koleszterinszintre is jótékony hatással van, emellett sok kalciumot, magnéziumot, cinket, vasat, mangánt, rezet és E valamint B vitaminokat tartalmaz. Természetesen rosttartalma sem elhanyagolható.


Kalcium, magnézium, cink, vas, mangán, réz, E és B vitaminok

Most hogy mindezt átgondoltuk nézzük a receptet! A fűszerek variálhatóak, de nekem személyesen ez a római köményt is tartalmazó verzió a kedvencem.


Alapanyagok:

250 g száraz csicseriborsó

4 evőkanál tehina (tahini)

fél citrom leve

3 gerezd fokhagyma

fél dl olívaolaj

frissen őrölt bors

római kömény


A csicseriborsót, amennyiben nem konzervet használunk, éjszakára beáztatjuk szódabikarbónás vízbe. Áztatás után puhára főzzük, leszűrjük, majd hagyjuk kihűlni. Ráöntjük a tehinát és a tálba dobjuk a többi hozzávalót. Mindezt összenyomkodjuk, majd botmixerrel összeturmixoljuk. Ha túl sűrű, akkor tehetünk hozzá még egy kis olajat vagy akár pár evőkanál vizet is.


A tehina

(vagy tahini, tahin, kinek hogy tetszik) szintén közel-keleti származású szezámkrém. Nagyon jókat lehet kapni a boltokban, de elkészíthetjük magunk is, a következő módon.

20 dkg szezámmag

1 dl víz

1 gerezd fokhagyma

2 evőkanál olívaolaj

1 citrom leve

A szezámmagot daráljuk meg. Adjuk hozzá a vizet, a fokhagymát, a citrom levét, és jól dolgozzuk össze, majd adjuk hozzá a sót és az olívaolajat.)


Tálaláskor a hummust pirospaprikával szoktam megszórni és olajjal megöntözni. Néha pirítok mellé egy kis gombát. Pitát venni vagy sütni szoktam.

Jó étvágyat, jó beszélgetést és elmélkedést! A zsiráfnak ízlett.

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel!