Az orosz földgáztól való függetlenedés megoldási lehetőségei
Elemzés
2011. 10. 23. 12:38 Novák Marcell
Beindult a fűtési szezon, égetik a gázt a hőközpontokban, dörzsölik a kezüket a mágnások. Főleg egy: az orosz. Milyen kilátások vannak arra, hogy ne maradjon monopol pozícióban az orosz Gazprom a kelet-európai országokban? Mi a helyzet Nyugaton?
Napjaink egyik legfontosabb természeti erőforrása a földgáz, mely évmilliók során, szerves anyagok bomlási termékeként keletkezett. Leggyakrabban a kőolaj-lelőhelyek környékén fordul elő, de nem ritkák a csak földgázt tartalmazó lelőhelyek sem. A fosszilis energiahordozók közül a földgáz elégetésével kerül a legkevesebb szennyezőanyag a levegőbe. További előnye, hogy viszonylag alacsony beruházási költséget igényel, valamint nagyon jó a fűtőértéke.
Miféle függés?
A készletek megoszlása a többi energiahordozóhoz hasonlóan egyenlőtlen. Legnagyobb tartalékokkal Oroszország, az Arab országok, valamint az Észak-Afrikai országok rendelkeznek. Európában jelentős készlettel csupán Norvégia és Nagy-Britannia rendelkezik. Az EU saját ellátásának mintegy 38%-át képes fedezni saját termelésével. Az igények növekedése következtében azonban jelentős importra szorul, melynek 24%-a Oroszországból kerül behozatalra, 17%-a Norvégiából, 9%-a Algériából. Az arányokat látva azonban nem rajzolódik ki a valós helyzet. Európa ugyanis erősen kettéosztott a földgázpiac szempontjából. Egyik oldalról ott van Nyugat Európa, melynek fejlett gázpiaca megannyi forrásból képes táplálkozni, kezdve a saját termeléstől Norvégián, Afrikán át Oroszországig, a számos LNG terminálról nem is beszélve. Európa keleti felén azonban, az egyetlen lehetőség az országok számára az orosz földgáz.
Ezt a megállapítást jól tükrözik a kontinensen kígyózó gázvezetékek is. Ezekből kitűnik, hogy több ország számára is az egyetlen lehetőség az orosz földgáz. Észtország, Lettország, Litvánia is teljes mértékben rá van utalva az orosz földgázra. Emellett ezen országok primer energiatermelésük több mint 30%-át földgázból fedezik. Ezzel szemben Európa nyugati felén ez csak Nagy-Britanniára valamint Hollandiára, Dél-Európában pedig csak Olaszországra jellemző. Az európai országok közül Oroszországból legnagyobb mennyiségben Németország importál gázt, a felhasznált gáz 43%-át. Németország mellett jelentős mennyiséget importál Oroszországból Olaszország és Törökország is. Hazánk a 8. helyet foglalja el a listán. A szakemberek álláspontja szerint a fogyasztás a jövőben is jelentős mértékben fog növekedni, míg az Európában kitermelt mennyiség egyre csökken. Ennek következtében jelentősen növekszik a behozatal, és az importfüggőség Oroszországtól, főleg a volt szocialista országokban. Az optimista számítások szerint 2030-ra Európa éves földgáz importja meghaladhatja a 470 milliárd köbmétert, a pesszimista számítások szerint pedig 650 milliárd köbmétert is.
Kerülőutakon
Az orosz gáztól való függetlenedés érdekében az európai országok különböző lehetőségeket dolgoztak ki. Az Európai Unió és az USA által is támogatott megoldás a Nabucco vezeték megépítése lehet, melyben több ország jelentős olajipari cége is részt vesz. A vezeték a Kaukázus földgázban gazdag területeit kötné össze az ausztriai Baumgartner gázkereskedelmi központtal. Legnagyobb előnye az lenne, hogy Oroszországot kikerülve juthatna el a földgáz Európába. Problémát jelenthet azonban a lehetséges gázbetáplálók bizonytalan helyzete. A lehetséges betáplálók közé tartozik Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Kazahsztán, Üzbegisztán és Irán is. Kazahsztánnal és Türkmenisztánnal a legnagyobb probléma az, hogy nagyon szoros gazdasági kapcsolat fűzi őket Oroszországhoz, mely a két ország gázkészleteit 25 évre előre felvásárolta. A két ország mellett Türkmenisztán lehet, aki képes földgázzal feltölteni a Nabucco vezetéket, azonban a Kaszpi-tenger ellentmondásos jogi-politikai helyzete megakadályozza egy lehetséges tenger alatti vezetékrendszer lefektetését. Az utolsó lehetőséget Azerbajdzsán jelenti, azonban az ország nem rendelkezik akkora földgáz mennyiséggel, amennyivel az egész rendszert fel tudná tölteni. Így a vezeték megépítése és gázzal feltöltése a jövő feladatai közé tartozik.
A Nabucco vezetékrendszer mellett Afrikából Európába tartó vezetékrendszer gondolata is felmerült, mely Nigériából Algérián át jutna el Európába. A beruházásban részt kíván venni számos óriásvállalat is. Érdeklődik a francia Total, a brit-holland Royal Dutch Shell, az orosz Gazprom pedig már meg is állapodott a nigériai NNPC állami energetikai társasággal az ország földgázkincsének feltárásában és kiaknázásában való együttműködésről, melynek köszönhetően megtartaná ellenőrzését az Európába érkező gázszállítmányok felett.
Az orosz gáztól való függetlenedés másik útját az LNG kikötők kialakítása jelenthetné. A technika fejlődésének köszönhetően egyre valószínűbb gáz diverzifikációs alternatíva lehet. Emellett az amerikai piac megszűnése miatt óriási cseppfolyósított földgázkínálat szabadult fel az európai országok számára. A Nyugat-Európai országok már évek óta használják ezt a fajta szállítási módot a földgáz behozatalára, és Európa keletebbi felén is egyre több LNG project van megvalósulóban. Hazánkhoz legközelebb, a horvátországi Krk szigeten kívánnak LNG kikötőt, valamint visszagázosító üzemet létrehozni. A kikötő 800 millió euróból épülne és 15 milliárd köbméteres éves kapacitással üzemelne. Az így Európába érkező gáz célpiaca Olaszország lett volna, azonban a válság következtében csökkent a földgáz iránti kereslet, melynek köszönhetően a Kelet-Közép-Európai piac felé nyitottak a befektetők. Hasonló project jött létre Lengyelországban is a Balti-tenger partján, melyet Polskie Project néven neveztek el. Az itt kialakítandó üzem csupán 5 milliárd köbméteres éves kapacitással üzemelne, azonban teljes egészében állami cégek beruházásával valósulna meg.
A két projectnek köszönhetően létrejöhet az úgynevezett Észak- Déli gázfolyosó, mely Horvátországot és Lengyelországot, egy, a kontinens közepét átszelő gázvezetékkel kötné össze. Ennek köszönhetően több ország is hozzájuthatna az Oroszországtól független földgázhoz. Ezen megoldások mellett hazánk előállt egy hibrid megoldással is, melyben Magyarország, Románia, Grúzia és Azerbajdzsán vesz részt. Az úgynevezett AGRI project keretében az Azerbajdzsánban kitermelt földgázt csővezetéken Grúziába szállítják, ahol cseppfolyósítják, és hajón Romániába viszik, ahol visszagázosítják és csővezetéken juttatják el hazánkba. Az idei évben aláírt szerződés értelmében a felek egyenlő részben osztoznak a költségekben, valamint a haszonban is.
Mi legyen hát?
Az orosz földgáztól való függetlenedés másik lehetősége a helyettesítők alkalmazása. Ilyen például a palagáz, mely nagyobb mennyiségben található Lengyelország és Németország, valamint kisebb mennyiségben hazánk területén is. Ezen helyettesítők azonban nem alkotnak egybefüggő rétegeket, ezért a hagyományosnál több kútra vagy speciális eljárásokra van szükség. Emellett a palagáz legnagyobb része sűrűn lakott területek felett található, mely megnehezíti a kitermelést. A kitermelés magas vízigénye és környezetkárosító hatása miatt is kockázatos a készletek kiaknázása. Negyedik megoldás a megújuló energiaforrások növekvő felhasználása lenne, melyet az Európai Unió is támogat. Ennek érdekében létrehozták az úgynevezett „20-20-20” kezdeményezést, mely előírja, hogy 2020-ig 20%-al csökkenteni kell az üvegházhatású gázok kibocsátását, valamint a megújuló energiaforrások részarányát az energiafelhasználáson belül 20%-ra kell növelni, illetve az energiahatékonyságot 20%-al kell javítani.
Ezen tények ellenére is akadnak olyan vélemények, hogy nincs szükség ezekre a vezetékrendszerekre, új megoldásokra mivel a volt szocialista országok így is jó áron kapják az orosz gázt. Azonban ha több forrásból is tudnánk gazdálkodni, akkor kedvezőbb alkupozícióba kerülhetünk Oroszországgal szemben. Emellett az ellátás biztonságát is jelentős mértékben növelhetnénk. Az pedig, hogy jelenleg jobb áron kapják a volt szocialista országok a gázt, nem tarthat örökké, ugyanis Oroszország idén 308 dollár/ezer köbméteres átlagárat 352 dollárra emeli. Hazánk szempontjából vésztjósló az a tény is, hogy a 2014-ben lejáró hosszú távú gázellátási szerződés újrakötéséről és annak árképzéséről egyelőre nem hajlandó tárgyalni az orosz fél.
