Ki lakik ott Keleten? 3.
Elemzés
2012. 12. 13. 10:01 haboru
A kérdésfeltevés önmagam megkárosítása, mert arról el is feledkeztem, hogy Ázsia a legnagyobb és legnépesebb kontinens. Ki lakik ott? Na neee... Viszont akkor már folytatom, mert beúszott egy hír Szudánból, hogy pártját fogja Azerbajdzsánnak. Két olajbányász beszélget...
Az előző rész ott maradt abba, hogy kiderült, Belső-Ázsia egy belső feszültségekkel teli olajos hordó, ahová könnyen átterelődhet egy teljesen más indíttatású háború. Az olaj egyelőre még mindig kulcsfontosságú energiahordozó, és az is marad még évtizedekig, amit sem a hidrogéncella tökéletesítése, sem a napelemek olcsósítása nem fog kiszorítani a piacról. Láttuk hasonlót már a kőszénnél (én nem, de az elődök). De olajért még nem indítottak háborút, Irak megtámadása is csak a szállóigében ilyen, és ez valami olyasmi dolog, amit akkor érthetünk meg, ha belegondolunk, hogy kik szeretik az olajat és kik szoktak hadat üzenni. Hadat üzenni egy ultimátum megszegése, egy világhódító terv megkezdése, valaminek a megfékezése vagy hasonló ilyesmi miatt szokás. Még a 20. században sem volt rá példa egyetlen jószág megszerzéséért háború kirobbantására, pedig történtek abban a században olyan aljasságok, amiket az istenfélő ókoriak és isteni uralkodóik sem mertek meglépni. Magyarul: a politikusokat sosem fogja hergelni akármennyi olaj annyira, mint mondjuk a népük becsületén esett folt vagy megaláztatás. A mágnásoknak pedig csak a koncesszió kell, nem a vér.
Igen, a Kaukázusba evezünk, ahol 5000 éve verekedik egymással a túlságosan szűk helyre zsúfolt túlságosan sok kultúra-kultúrálatlanság mindenféle becsületbeli ügy miatt. A cinikus hangvételt had védjem meg pacifizmussal. Becsület-e a gyilkolás? Több kérdésem nincs. Igazságot tenni ember azon a vidéken nem fog. Vallási térképén zsidók, ortodoxok, síiták és szunniták meglehetősen jól összekeverve, legalább négy nagy ABC (külön grúz, külön örmény, aztán arab írás, latin írás, cirill írás, és még ki tudja), és megszámlálhatatlan nyelv. Hogy kulturális szempontból mennyire túlzsúfolt területről van szó, jól illusztrálja, hogy tudományos tény: a 14. századi Timur Lenk-féle pusztításig még egy magyar királyság is helyet foglalt a Kaukázus keleti nyúlványain, egy királyát név szerint is ismerik az akadémikusok: Jeretamir. Tehát ott aztán van minden. Onnan ered a borászat, a vasgyúrás és a térségben akadt fenn Noé bárkája is. Az itt élő népeknek tehát erős öntudatuk van, de a bakui kőolaj miatt mostanra egy nemzet túlszárnyal mindenkit ott: az azeriek. Az itteni nyelvekről egy jó térkép található a Wikipedián.
Azerbajdzsánt szeptember óta nem kell bemutatni azoknak sem, akik nem nézték azt az ökölcsapást az agynak, amit még többen Eurovíziós Dalfesztiválként ismernek. Fontos momentum volt egyébként a bakui revü, mert Azerbajdzsán minden szempontból nem tartozik Európához, az utolsó közös projektjük Európával az volt, mikor a besnyőkkel karöltve hátba támadták az éppen honfoglalást végrehajtó magyarokat Bizánc kérésére. De nézzük kicsit objektívebben a térséget! Az Eurovíziós dalfesztiválon a grúzok, örmények, törökök és oroszok is részt vesznek, gyakorlatilag csak Irán hiányzik a sorból és a megannyi autonóm köztársaság. Szóval egy olyan területről van szó, ami az európai tévé hatása alatt áll, és ez nem elhanyagolható tény. Ez egy nagyon fontos tény, mert azt jelenti, hogy a térség értékválságban szenved. Hagyományosan az oroszok, a perzsák és a törökök közé szorulva töltötték az utóbbi öt évszázadot, alaposan kitanulva a túléléshez szükséges szövetségi játékot. Legfrisebb példa Grúzia/Georgia 2008-ból, aki ügyesen felhasználta az Egyesült Államokat Oroszország ellen anélkül, hogy nemzetközi konfliktus kerekedett volna az ügyből.
Grúzia/Georgia e kérdésben meglehetősen következetes. Már a keresztes hadjáratok idején is a nyugatiakat tekintette szövetségesének, és kiállította a maga seregét az iszlám ellen. De a vallási ellentét háttérbe került, mikor hol a perzsák támadásai ellen védekezett a törökökkel, hol a törökök támadásai ellen védekezett a perzsákkal. Később, hogy Oroszország vált északi és fenyegető szomszédjává, déli, gyengülő iszlám szomszédjával (törökök) akciózott, alig várva a pillanatot, mikor újra felkerül a nyugatiak térképére (Krími háború). A szovjet terjeszkedés aztán jegelt mindenféle nyugati álmot, de a Szovjetunió felbomlása után az Egyesült Államok nem szalasztotta el odatenni az orosz erőtér repedéseibe a csizmáját, és végre létrejött egy valamirevaló nyugati kapcsolat.
Örményország küzdelme a fennmaradásért még kilátástalanabb volt, és még véresebb. Míg Grúzia meg tudta húzni magát a Kaukázus lábánál, addig az Örmény-magasföld a lehető legnagyobb útban volt Irán és Törökország között. Mindegyik szomszéd igyekezett az ellenőrzése alá hajtani a területet, hiszen mindaddig amíg önálló állam van ott, egy megbízhatatlan bejárati ajtót jelent nemzetbiztonsági szempontból. Az örmények egyébként keresztény kultúrájuk miatt könnyen tudták a keleti portékákat Európába juttatni, így aztán sok és gazdag közösségük alakult ki a nyugati városokban. Ezért aztán Örményország alapvetően jó kereskedőhöz méltóan igyekezett semleges maradni, enyhe nyugati orientációval. Mivel azonban se nem szomszédja Oroszországnak, se gazdasági súja nincs a jelenlegi világgazdaságban, csak most, az Izrael-Iráni konfliktusban értékelődhet fel a nyugat számára. Mivel Azerbajdzsán és Törökország jó kapcsolatot ápol egymással, a Hegyi-Karabakh konfliktusban a térségi országok közül Oroszország támogatását élvezi. Egy orosz katonai bázis is működik az országban, ennek mély történelmi gyökerei vannak, baráti és hódítói emlékekkel egyaránt. Erősen földrengésveszélyes helyen épült özönvíz előtti atomerőműve súlyosabb probléma egyébként.
Azerbajdzsán sorsa hasonlóan hányatott, egy könnyebbségtől eltekintve, hogy az iszlám terjedése idején a korábban keresztény lakossága java része iszlám hitre tért. Ez persze csak abban segített, hogy a többi iszlám országgal folytatott háborúja ne súlyosodjon civilizációs jelentőségűvé. Azerbajdzsánnal emiatt a NATO lényegesen nehezebben tud kapcsolatot kiépíteni, hiszen az Egyesült Államoknak, mint a NATO legfontosabb tagjának meglehetősen sok konfliktusa van iszlám országokkal. Persze mint említettem, a térségnek megvannak a diplomáciai hagyományai, tehát Azerbajdzsán nem mondott kategorikus nemet a NATO-val való együttműködésre, és ez most hihetetlenül megbonyolítja a helyzetet. 1991-es önállósodása egyből azzal kezdődött, hogy Örményország elvette területének 16%-át egy több éves háborúban.
Azerbajdzsán fekvéséből adódóan képes blokkolni az Irán és Oroszország közötti legegyszerűbb és legkézenfekvőbb útvonalat. A korábbi években Irán számára ezért egy kedves északi szomszéd volt, abban az időben, mikor Irán és Oroszország között a feszültség a Turáni-medence miatt egyre csak nőtt. Most a nagyobb konfliktus viszont Izrael fenyegető fellépése az iráni atomkísérletekkel szemben, amiben Oroszország Irán pártját fogja (bár ezen a ponton még mindig tekinthetjük úgy, hogy Amerika befolyását bénítja), tehát a NATO egyik alapvető érdeke, hogy Azerbajdzsán nyugat felé legyen lojális. A másik dolog, ami Azerbajdzsánt felértékeli a szomszédaihoz képest az, hogy képes alternatívát nyújtani az orosz földgázzal szemben, tehát az Európai Unió nagy megértéssel viseltet Azerbajdzsán bárminemű civilizálatlanságával szemben. Ha végre építeni kezdik a Nabucco vezetéket, Azerbajdzsán fejedelme akkor dőlhet majd hátra igazán. A haramdik dolog, amitől Azerbajdzsán a térség kulcsa, hogy a bakui energiahordozók – Kazahsztánhoz hasonlóan – visszahozzák a mesés keleti gazdagságot, és egy gazdag ország, amit egy autokratikus személy irányít, ezt az összeget inkább a hadseregfejlesztésre fordítja, mint másra.
Míg tehát Grúzia/Georgia egyértelműen és Örményország talán a NATO segítői lehetnek, addig Azerbajdzsán nincs abban a kétségbeesett helyzetben, hogy komoly ígéreteket tegyen. Ha már benne lennénk egy nagy háborúban, a NATO első dolga kéne, hogy legyen, hogy “helyreállítja Azerbajdzsánban a demokráciát” katonailag. De ugyanez Iráni-orosz oldalról is igaz, megoldást tekintve mondjuk egy szovjet típusú lerohanással. Nem véletlen tehát, hogy Azerbajdzsán az iszlám összefogás egyik fáklyavívője lett hirtelen.
Olvasom a hírt, hogy (Észak-)Szudán ott messze, egyértelműen kiáll Azerbajdzsán mellett a Hegyi-Karabakh konfliktusában. Mindkét ország tagja a Cooperation of Islamic Organisation-nak, és mellesleg közös beszédtémájuk lehet a kőolajfinomítás legújabb technológiája, lévén bányászország mindkettő. Bárminemű szerepvállalásról szó sincs, de emlékeztetőnek megteszi, hogy igen, mellesleg, egyebek közt Azerbajdzsán iszlám ország is. Nagy spílerek, szóltam előre! A másikat meg az utcán olvastam, hogy Azerbajdzsán külügyminisztere Brüsszelben tárgyalást folytatott Nagy Britannia külügyminiszterével, és örömüket fejezték ki a közeledésnek. Nagy Britannia évszázados rutinnal meg sem említette a baltás gyilkos ügyét, Hegyi-Karabakh ügyét, semmit, egyszerűen csak azt mondta, hogy reméli ez a találkozás előmozdította a NATO-val való szorosabb együttműködést. Magyarország már megmagyarázta a dolgot, a sajtóban elvitte a balhét, az örmények tombolnak, szóval beszéljünk előremutató dolgokról, NATO-val való szorosabb együttműködés pont ilyen! Azerbajdzsán pedig évezredes rutinnal belemegy a táncba. Olvasom a másik hírt, hogy Oroszország nem hosszabbítja meg a lokátor bérlését Azerbajdzsánban. Tavaly még arról volt szó, hogy 2025-ig meghosszabbítják a szerződést (ami idén december 24-ig érvényes), de most úgy döntött Oroszország, hogy nem bérli tovább a Galabai radarállomást. Ennek oka igen drámai: sokallták az azeriek által kért bérleti díjat. Azt azért le kell szögezni, hogy Azerbajdzsánnak Ororszországgal komolyabb nézeteltérései is vannak, tehát ez a mostani eset egy lépés is lehet az ellenséggé válás útján. Ororszország az Irán-stratégia miatt valamit biztosan kezdeni fog Azerbajdzsánnal, és most egy lépéssel kijjebb vannak a barátságból. De azt hiszem nem kell féltenünk az azerieket.
Ez tehát a környék harmadik olyan gócpontja a Turáni-medence és Szíria után, ami meglehetősen megbonyolítja azt az aránylag egyszerű kérdést, hogy Izrael el tudja-e intézni fegyveres konfliktussal az iráni atomprogram körüli aggodalmakat.Úgy tűnik egy negyedik részt is kell írnom, most már tényleg összefoglalva mindezeket a dolgokat, hacsak nem sikerül megint belesüppednem a félázsiai politikai ügyek egy újabb bugyrába.
