Kína-Vietnam konfliktus
Forró Pontok
2014.07.28. Sudár István
Május 2-án a China Oilfield Services Limited a Hajjang Siju 981 nevű olajfúrótornyát a Hszisa(Paracel)-szigetek környékére szállította, és állította üzembe. Geológiai vizsgálatokba kezdtek a kínai igazgatás alatt álló Hszisa/Paracel-szigetekhez tartozó Csungcsien-sziget környékén. Erre a területre Vietnam is igényt tart. A háború veszélye valós.
Vietnam és Kína a háború küszöbén
A konfliktus nem új keletű: már az 50-es években is összecsapások voltak a sziget miatt a két ország között, ami végül 1958-ban a vietnami fél engedményével zárult le: Pham Van Dong miniszterelnök elismerte Kína igényét a területre. Ennek ellenére folyamatosak maradtak a kisebb villongások (például a helyi kínai halászok zaklatása). 1975-ben a vietnami katonaság is megszállt néhány szigetet. 1977-ben Pham Van Dong álláspontot váltott, és kijelentette, hogy az '58-as engedményét csak a háborús viszonyok miatt tette meg. A konfliktus 1978-ban egy újabb háborúhoz vezetett a két ország között, amit Kína nyert. Kína benyújtotta igényét a szigetre, amit (Dél-) Vietnam az ENSZ-nél próbált megfellebbezni. Kína, mint a BT tagja ezeket a próbálkozásokat megvétózta.
Az idei konfliktus az 1978-as óta a legsúlyosabb. Vietnam az ENSZ tengerjogi egyezményére hivatkozik, miszerint a parttól számított 200 tengeri mérföldig az adott ország felségvizéről van szó. Kína ugyanakkor azokra a Kína-vietnami szerződésekre tud támaszkodni, amikkel pedig a kínai tulajdon igazolható. Az olajfúró torony telepítése ellen Vietnam azonnal fellépett, és hajóival vízágyúzni kezdte a fúrótornyot, valamint a védelmére kelő kínai hajókat. Az összecsapásokról felvételek is készültek, amin jól látható az is, mikor a kínai hajók beleúsznak a vietnami hajókba, amiket így elsüllyesztettek.
A kommunista Vietnamban ennek hatására fellángoltak a nemzeti érzések, és elszabadult a Kína-ellenesség. Politikai különbségekre való tekintet nélkül tajvani és kínai tulajdonú gyárakat egyaránt feldúltak, az utcákon lincselések történtek, és erőszakba torkolló tüntetések kezdődtek. Már húsznál is több a halálos áldozatok száma. 3000 kínai hagyta el Vietnamot a bizonytalan helyzet miatt.
A Dél-kínai-tenger törékeny
A Dél-kínai-tengeren az egyik legforgalmasabb kereskedelmi útvonal halad át, ami miatt konfliktusokra nagyon érzékeny a terület. Kína hatalmas nyersanyag igénye miatt ez az ország Achilles-ina. Ezért Kína érdeke a békés konfliktusrendezés, ugyanakkor pont a nyersanyag igénye miatt kockáztat konfliktusokat a tengeri szomszédjaival (ASEAN országok): feltehetőleg gazdag földgázkészletek rejtőznek a mélyében. Amerikai elemzők szerint Kína az ősi Go játék elve szerint igyekszik az egész tengert a fennhatósága alá vonni: apró, ártalmatlannak tűnő lépésekkel. Nem is hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni az ASEAN (Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetsége) országokkal, hanem egyenként köt velük megállapodásokat.
Az ASEAN országok pedig azért nem lépnek fel egységesen Kínával szemben, mert erős a gazdasági függésük tőle. Maga a tény, hogy Vietnam is csak vízágyúval támadta a kínai hajókat, jelzi azt, hogy a vörös vonalat nem akarják átlépni ők sem. Általában Kína is ügyel a nyílt konfliktus elkerülésére: a vietnamihoz hasonló erős fellépést például elkerülte a Fülöp-szigetekkel kipattant vitában, hiszen a Fülöp-szigeteknek védelmi megállapodása van az Egyesült Államokkal.
A Dél-Kínai tenger erő-egyenlete még alakulóban van, egyelőre minden ország ragaszkodik a területi igényeihez. Ha az ASEAN országok komolyabban, és bátrabban összefognának, katonai erejük akkor is messze alulmaradna Kínával szemben, a gazdasági következmények pedig felmérhetetlenek lennének. Az Egyesült Államok viszont szeretné megakadályozni Kína további erősödését.
Az Egyesült Államok és Kína
John Kerry amerikai külügyminiszter a kínai kollégájával folytatott telefonbeszélgetésben azt az álláspontot képviselte, hogy a fúrótorony telepítése provokáció volt, és nem lett volna szabad megtörténnie. Kína viszont úgy értékeli, hogy az USA a provokátor, mert biztatta Vietnamot, hogy ki fog állni mellette.
A fokozódó helyzet a Dél-kínai-tengeren azt mutatja, hogy az Egyesült Államoknak el kell döntenie, mennyire fontos neki Kína feltartóztatása. Az eddigi amerikai külpolitika nem fejtett ki olyan erőfeszítéseket, mint amilyet például a Közel-Keleten, de még bekövetkezhet a paradigmaváltás. A kérdés valószínűleg az, hogy mikortól jelent Kína gazdasága ösztönző helyett inkább veszélyt az amerikai gazdaságra nézve, mert jelenleg még az ösztönző szerep a dominánsabb. Jelzi viszont a változást, hogy az Egyesült Államok az Európai Unió példája nyomán szintén emelte a kínai napelemeket sújtó vámot június elején, ami érzékenyen érintheti a napelem-nagyhatalom Kínát.
Talán ez is belejátszott abba, hogy június 17-én Kína tárgyalóasztalhoz ült Hanoiban, Vietnam fővárosában. A találkozóra Jang Jiecsi államtanácsost küldték, aki a külügyminiszternél is magasabb rangot képvisel. Őt a vietnami külügyminiszter, Pham Binh Minh fogadta. Bár a találkozó nem járt sikerrel, kudarcról mégsem beszélhetünk, hiszen nem mérgesedett a helyzet, a makacs álláspontok ellenére. Vietnam és Kína kapcsolatában már az is nagy szó, ha ebből a konfliktusból nem lesz háború. Márpedig a tárgyaláson Kína ahhoz ragaszkodott, hogy Vietnam politikai és diplomáciai eszközöket használjon érdeke érvényesítésére.
Kína joga a Paracel-szigetekre
Ilyen, amikor a kínai sárkány magabiztos. Ezt a területi vitát Kína sokkal könnyebben megnyerheti jogi úton, mint háborúval (amit szintén megnyerne), ezért tereli Vietnamot a "békés megoldások" felé. A határozott fellépést az is támogatta, hogy a vietnami kitermelésben a Gazprom a partner, és Oroszországra most túl sok reflektor irányul ahhoz, hogy felvállaljon még egy nemzetközi konfliktust érdekei védelmében.
A Paracel-szigetek őslakók nélküli sziget. 1938-ban szállták meg az indokínai francia gyarmatosítók, amit aztán a Második Világháborúban a japánok elvettek tőlük. A háború végére viszont kínai kézbe került a szigetcsoport északi része, míg a délit Dél-Vietnam szerezte meg. A kommunista Kína támogatásáért cserébe Észak-Vietnam elismerte Kína jogát a déli szigetekre is 1958-ban. Miután 1975-ben egész Vietnam felett megszerezte az ellenőrzést Észak-Vietnam (az ország "egyesült"), álláspontot váltottak, és mégsem ismerték el Kína területi igényét. Az esetleges földgázvagyonról ekkor már tudtak.
