Maliban a helyzet?
Visszatekintés
2014. 07. 23. Sudár István
Sokan a 2012-es líbiai beavatkozás szövődményének tekintik a 2013 óta tartó forrongást Maliban. A konfliktus lokalizálódni látszik, de vajon le lehet-e valaha is zárni?
Emlékeztető
2012-ben Észak-Maliban felkelés tört ki a kormány ellen, ami hamar átcsapott a zömmel tuaregek lakta országrész függetlenségi harcába. Megalakult az MNLA (Nemzeti Mozgalom Azawad Felszabadításáért), amit nemzetközi iszlamista terrorszervezetek is támogattak. A mali hadsereget szétkergették, és városról városra nyomultak dél felé. A meghódított területeken azonnal bevezették a saría szerinti törvénykezést (isteni kinyilatkoztatásban gyökeredző, az élet minden területét szabályozó előírás), ami lényegében brutális ítéletekben és önkényes vérontásban testesült meg. A radikális iszlamista terrorszervezetek ekkor már átvették az irányítást a függetlenségi harcban, és eltávolodtak annak céljától is, ezért a tuareg MNLA és a szélsőséges tábor szakítottak egymással. Ez egyúttal a helyzet elmérgesedését is jelentette. A nemzetközi beavatkozást az ENSZ szorgalmazta, fél évvel később, 2013 januárjában meg is érkeztek francia, brit és más európai egységek. A legtöbb erőt Franciaország küldte, de az együttműködés a mali hadsereggel nem volt bonyodalom mentes. A mali értelmiség vádja szerint az ország visszafoglalásakor szándékosan szorították háttérbe a mali hadsereget, több esetben konkrétan távol tartották. A felkelők hadseregét hamar legyőzték, és a nagyobb városokat visszaszerezték délen, de kezdetét vette egy gerilla háború az északi sivatag visszafoglalását, amit lehetetlenség rövid úton felszámolni.
A tuareg felkelést 2012-ben nem vették elég komolyan Európában, sőt a sajtó szemében az MNLA sokszor pozitív színben tűnt fel. Európa tétlensége és (többek közt) az al-Kaida támogatásának köszönhetően tudott előretörni az MNLA, Mali szétesését és az ország regionális presztízsét romba döntve. Az ország legértékesebb bányakincse az arany, amit 1991 óta a legkedvezőbb törvényi háttérrel termelhetnek ki külföldi cégek. Minden más gazdasági kérdésben is együttműködő volt a Nyugattal Mali. Mintademokráciaként emlegették. Eközben a térség gazdasági és katonai együttműködésének az egyik fő szervezője volt, amit az elhúzódó konfliktus most visszavetett, ezért érzi a mali értelmiség úgy, hogy a felkeléssel szembeni főleg francia magatartás és a későbbi francia beavatkozás módja valójában merénylet Mali és a csírázó regionális együttműködés ellen.
Fegyverszünet a felkelőkkel
2013. június 15-én sikerült fegyverszünetet kötni az MNLA-val, ami a misszió szempontjából azt jelentette, hogy a kis társadalmi támogatottsággal rendelkező szélsőséges iszlamisták ellen kell csak folytatni a harcot. A segítséget nyújtó szomszédos afrikai államok ekkor vonták ki csapataikat Maliból, mondván, hogy a gerilla hadviselés ellen nincsenek kiképezve a katonáik. Észak visszafoglalása lényegében a franciák háborúja lett. A helyzet attól volt kilátástalan, hogy Kadhafi eltávolítása Líbia éléről destabilizálta, és ellenőrizhetetlenné tette a sivatagot, ahol a terrorszervezetek azt tettek, amit akartak. Nem sokkal átláthatóbb a helyzet Algéria területén sem, ami északról határolja Malit. Lényegében Líbiából a szintén ellenőrizetlen algér területeken keresztül tudták biztosítani a kapcsolatot Malival a szélsőséges iszlamisták. Líbia jelentette a hátországot nekik.
Az akcióikkal viszont túl messzire mentek: Algériában is ejtettek túszokat egy olajtársaság telephelyén. A túszdráma hosszú távú hatásaként Algéria hajlandó lett nagyságrendekkel többet áldozni az addig ellenőrizetlen sivatagi határvonalaira. Ez pedig két problémát is megoldott: a nemzetközi ember- és drogcsempészet főútvonalát sikerült átvágniuk, és a terroristák utánpótlási vonalát is.
A radikális iszlamisták legyengülése viszont újra felbátorította a tuaregeket, és 2013 szeptemberében megszegték a tűzszünetet. A lépés alapját az adta, hogy a mali kormány északi tüntetők közé lőtt. Azóta sem sikerült tető alá hozni a békét: sem megállapodás, sem katonai sikerek révén. 130 ezer menekült él külföldön, és 150 ezer Maliban. És a szélsőséges iszlamisták sem fújtak visszavonulást: májusban a spanyol rendőrség tartóztatott le hat aktivistát, akik fiatal muszlimokat toboroztak líbiai és mali terrorakciókhoz.
Hol a vége?
Az mindenképpen biztató lehet, hogy a környező országok tuaregjei nem lázadnak, úgy tűnik, hogy a vérontás lokalizálódott. Ugyanakkor a mali hadsereg továbbra sem képes magára találni, rászorulnak az ENSZ csapatokra. A mali hadsereg létszáma 9000 fő. Ennek növeléséhez általános hadkötelezettség bevezetését tervezik, ami viszont nem kivitelezhető. Egyes becslések szerint évente 250 ezer férfi éri el a 18 éves kort. Ha alaposan válogatnak az alkalmassági vizsgálatokon, akkor is 125 ezer hadkötelesről van szó, évente. Ezek kiképzéséhez, ellátásához és felszereléséhez nemcsak forrása nincs Malinak, de infrastruktúrája sem. A kormány mégis ennek megvalósítására pazarolja intellektuális és anyagi erőforrásait, tehát ebből az irányból nem várható belátható időn belül megoldás. Nem véletlen, hogy idén júniusban az ENSZ újabb egy évvel, 2015. június 30-ig hosszabbította meg a misszió idejét.
A német parlament is elfogadta, hogy a 150 katonájuk továbbra is maradjon. A döntésnek voltak ellenzői is, a Baloldali Párt azzal érvelt, hogy a legalapvetőbb társadalmi problémákkal sem foglalkoznak Maliban, 150 ezer ember él menekülttáborokban. "Az aranybányászat dübörög, de ebből a vagyonból egy csepp sem jut az embereknek." - mondta Christine Buchholz szóvivő. Hozzátette, a német segítséget ablakon kidobott pénznek tekintik.
A tuareg felkelők nem tudják a területüket bővíteni, az ENSZ erők pedig nem tudják az ellenállásukat felszámolni. Mindez mégsem eredményez patthelyzetet, mert az ország sűrűbben lakott részén az élet a szokásos medrében tud folyni. Tehát nincs, ami engedményekre kényszerítené a kormányt, és nincs, ami engedményekre kényszerítené a tuaregeket sem.
