Az Iszlám Állam sikeresen normalizálta a helyzetét
Elemzés
2014. 08. 27. 15:53
Az Iszlám Állam (ISIS) júniusi offenzívája Irakban nem kockáztatott az iraki kurdok megtámadásával, hanem a szunnita többségű területek olajmezőit célozta. Augusztusban azonban megkezdte az észak elleni hadműveleteket.
Sok tisztázni való torlódik az Iszlám Állam körül, de az aktív katonai helyzetben egyiknek sem lehet megnyugtatóan a végére érni, a kérdések hamar feledésbe merülnek, és újak repülnek fel.
Mi az Iszlám Állam célja?
A kalifátus kikiáltásával, Abu Bakr al-Bagdadi moszuli beszédével egyértelmű üzenetet küldtek az iszlám világnak: egyesíteni akarják az iszlám világot, és elpusztítani a nyugatot. A kalifátusnak most már saját magazinja is van, a Dabik, amit több nagyobb idegen nyelveken is kiadnak. Ebben a kalifátus vallási vonalát igyekeznek elmagyarázni, és alátámasztani. Al-Bagdadit a próféta leszármazottjának tartják, és a szunnita tanítás szerint ezáltal ő a kalifa, a muzulmánok vallási és politikai vezetője. Ezen a ponton máris szembe kerülnek a síitákkal, akik nem vallják a hatalom ilyetén örökletességét. A síitákkal és más vallási kisebbségekkel szemben folyamatosan végzik a leszámolást a saját területükön, és bevezették a Maliban már bemutatkozott, nagyon szigorú saríja törvénykezést, ami betű szerint követi a Koránt.
Az Iszlám Állam tehát hosszú távú háborúra készül, de a környező államok egyelőre nem veszik komolyan a fenyegetést. A magabzitosság abból fakad, hogy bármelyik irányban is szélesíti ki a háborút az újonnan alakult kalifátus, legyőzhetetlen szövetségekkel találja szembe magát. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy az ISIS terroristái nem a semmiből kerültek elő, hanem a jól szervezett nemzetközi al-Káida egyik ágából önállósodott, ugyanúgy, ahogy Észak-Afrikában az AKIM (akik szintén a saríja törvénykezést erőltetik a leigázott településekre). Az ISIS harcosai egy nemzetközi szervezet radikális elhajlói.
Nagyon büszkén hangoztatja a propagandájuk, és valóban tanulságos, hogy majdnem egy légiót tesznek ki a külföldi dzsihadisták. Az olasz hírszerzés szerint több, mint 11 000 külföldi harcol velük, ebből 2000 európai, akik ráadásul többségükben nem bevándorlók, hanem tősgyökeres európaiak. Egy friss felmérés szerint minden hatodik francia támogatja az ISIS-t, és ez jóval nagyobb, mint az ott élő muszlimok aránya. A támogatottság inkább politikai töltetű, a muszlim vallási vezetők sorra bélyegzik őrült ámokfutónak al-Bagdadit. Tehát az Iszlám Állam a terjeszkedésben valószínűleg komolyan számíthat a külföldön élő szimpatizánsokra. Ráadásul furcsa módon minden olyan iszlám állam, ami menedéket nyújtott az al-Káidának, teret adott a szélsőséges csoportoknak, potenciálisan kerülhetnek a kalifátus következő célpontjává: itt van ugyanis megfelelő társadalmi bázisuk a terjeszkedéshez.
A kurdok meg tudják állítani az Iszlám Államot?
Bár a kurd nép több, egymást nem feltétlenül kedvelő és értő törzsből tevődik össze Törökország, Irán, Irak és Szíria területén, de az ISIS felemelkedésével a szíriai és iraki kurdok félretették ellentétüket, és összefogtak. Az ígéretes kezdetet csak fokozta, hogy míg az Iraki Védelmi Erők szó szerint fegyverüket eldobva menekültek az ISIS elől (vagy átálltak), addig a kurd pesmergák (fegyveresek) kiterjesztették az ellenőrzésüket a kiürült Iraki részekre, meggátolva ezáltal, hogy néhány fontos olajmező a dzsihadisták kezére kerüljön. Az ISIS néhány kísérlet után le is mondott ezen területek elfoglalásáról, amit akkor a kurdok hadi kvalitásaként könyvelt el a sajtó, de utólag sajnos kiderült, hogy az ISIS akkor Bagdadra koncentrált.
Korábban kizárta a kormányzásból az azóta leköszönt Núri el-Máliki iraki miniszterelnök a szunnitákat, ezért még kegyetlenebbül büntette az ISIS a kezükbe kerülő síitákat. Ez eleinte elrettentette a harc vállalásától is a síita katonákat. De Bagdadnál a viharsebesen terjeszkedő ISIS kulturális falba ütközött: a szunniták által lakott északi területekről a síita katonaság elmenekült, de Bagdad környéke már síita vidék. A katonaság számára ez támogató lakosságot jelentett.
Eközben kiáltották ki a kalifátust Moszulban, ami már mutatta az új offenzíva irányát. Moszul nagyon közel esik a kurd területekhez, és a támadás nem is váratott sokat magára. Már júniusban jelezték a kurdok, hogy a moszuli arzenál megszerzésével az ISIS olyan ellenféllé vált, amivel a kurd fegyveres erők nem tudják felvenni a versenyt, és ezért nemzetközi segítséget kérnek. Úgy tűnik, a nyugat lassan hangolódott rá a kurdok felfegyverzésére, mert ahogy az első komolyabb támadásokat intézte az Iszlám Állam, a kurd védelem összeomlott, és sorra vesztette el a településeit. Ha Barack Obama amerikai elnök nem rendeli el a légitámadásokat, a kurd autonóm terület székhelye, a páratlan kulturális örökséggel rendelkező Erbíl is eleshetett volna. A legtragikusabb helyzet a Szindzsár-hegységben alakult ki, ahol a jazidi kurdokat szorították sarokba, és a kezükre kerítették a Moszuli-gátat is. Bár nincs értelme hangsúlyozni, de a kurd védelem nem tudott mit kezdeni a komolyabb dzsihadista offenzívával.
A kurd pesmergák
A kurd pesmergák az észak-iraki autonóm régió hadseregét jelentik. Már a júniusi helyzetben is jelezték, hogy támogatásra van szükségük ahhoz, hogy meg tudják állítani az ISIS-t. Viszont a felfegyverzésük komoly aggályt jelent, hiszen egy olyan kisebbségről van szó, akik így is sok fejfájást okoztak Iránnak, Törökországnak, Szíriának és Iraknak is a szeparatista törekvéseikkel. A nyugati közvélemény ebből nem sokat érez, de ha a pesmergákat ellátják azzal a technikával és hadianyaggal, amivel megállíthatják az Iszlám Államot, akkor lényegében egy későbbi függetlenségi háború hadászati hátterét is megadják. Ezért sem voltak nagyvonalúak az európai államok: Nagy Britannia nagyon kínosan még meg is próbálta magyarázni, miért küld a nyolcvanas években leselejtezett kelet-európai haditechnikát nekik.
Bármennyi lőszert kapnak Magyarországtól és más NATO-országoktól, a pesmergák egy olyan hadsereggel néznek farkasszemet, ami egy házilag készített bombából is eredményt tud kihozni, nem hogy a világ legfejlettebb hadseregétől zsákmányolt felszereléssel. Az augusztusi kudarcok mögött több tényező is áll tehát. Egyrészt az Iszlám Állam említett technikai fölénye, másrészt a lőszerhiány. Ilyen problémát jelent az is, hogy nincs megfelelő irányítóközpontjuk és hírszerzésük, amivel a védelmet szervezni tudnák. Ez utóbbiban látványos segítséget tudott nyújtani az Egyesült Államok. Végül kevéssé ismert tény, hogy a háború alatt az élet nem állt meg, és a gyárak igyekeznek tartani magukat a békebeli menetrendhez a termelésben, azaz: a pesmergáknak munkába is kell járni. Sok pesmerga ugyanis csak másodállásban katona. Ennek megfelelően a kiképzésük is hiányos. A vezérkar szerint a legfőbb hiányosság az, hogy az ISIS alakulatai se nem gerillák, se nem reguláris hadosztályok, ez ellen az új harcmodor ellen nincs még kidolgozott taktika.
Augusztus folyamán aztán szépen körvonalazódott a dzsihadista hadviselés. A zsákmányolt amerikai felszerelést kombinálták a terrorakciók stílusával, a koncentrált támadással. Nem frontokat alakítanak ki, hanem egy-egy ellenőrző pont ellen intéznek villámtámadást, és a hadoszlopukkal ott nyomulnak tovább a célpontjukhoz, amit jóval azelőtt érnek el, hogy a kurdok össze tudnák vonni az egységeiket. A kurd hadseregnek 1050 km hosszú határvonalat kell védenie, a mozgósítás lassan megy. Mire készen állnak, már egy jól bevédett gócot kellene felszámolniuk, nem pedig egy hagyományos arcvonalat áttörni.
Az alábbi térkép egyedülálló módon összefoglalja mind a szíriai, mind az iraki eseményeket.
Az Iszlám Állam megszilárdulása
A híreket olvasva látszólag a kurdok elleni támadás zajlik, valójában a kalifátus megpróbálja megszilárdítani a pozícióit, és normalizálni a helyzetét. A térképen is jól látszik, hogy a legkomolyabb támadások és terjeszkedések Észak-Irakban, és Észak-Szíriában történtek. A Szindzsár-hegység megszállása sem elsősorban a jazidik ellen irányult, hanem az Iszlám Állam megpróbálta elvágni a szíriai és iraki kurdok közti átjárót. A szíriai kurdok egyébként is hátrányos helyzetben vannak, hiszen itt évek óta tart a polgárháború. Ha a nyugat támogatását élvező iraki kurdok összeköttetésben maradnak a szíriai kurdokkal, a kalifátus északkelettől északnyugatig be lenne kerítve. A szíriai kurdok feltápolását tehát az Iszlám Állam megpróbálta megakadályozni, a másik oldal pedig elősegíteni. Erre utal az is, hogy az Egyesült Államok most már Szíria területén is légicsapásokat tervez az Iszlám Állam ellen.
A Szindzsár-hegységnél és Erbílnél az amerikai légierő a kurd földi egységekkel összehangoltan sikeresen verte vissza a dzsihadistákat, még a Moszuli-gátat is sikerült visszafoglalniuk. Viszont Szíriában nem alakult ilyen szerencsésen a helyzet. Egy darabig az Asszad-rezsim eleve tétlenül figyelte a kalifátus akcióit a szíriai kurdok ellen, hiszen helyette végezték el a műveleteket. Mikor pedig a rezsim katonai létesítményeit kezdték támadni az ISIS alakulatai, a rezsim légitámadásai nem egészültek ki földi hadműveletekkel. Ennek a hiányosságnak köszönhetően Rakka tartomány utolsó kormányerők kezén lévő légibázisát is megszerezte az Iszlám Állam, Aleppónál egészen a Török határig megszállták a vidéket, Deír-ez-Zornál pedig leszámoltak az ellenálló helyi törzsekkel is. Északon Haszakáig nyomultak. Ezzel létrejött egy biztonságos magterület, ahol a kalifátus elkezdheti normalizálni az életet.
Al-Bagdadi szerint a katonai sikerek annak a jelei, hogy Allah velük van, és ez a keresztény világban nem hangzik túl vészjóslónak, de az iszlám hitűek számára ez valós üzenettel bír. A legsúlyosabb, hogy a többi, vallási vezetés alatt álló muzulmán ország létjogosultságát alapjaiban kérdőjelezi meg, de a szekuláris (állam és egyház intézményét külön választó) muzulmán országok is belső terrorizmussal találhatják szembe magukat.
A frissen alakult kalifátusban nagyon régi szólamokat pengetnek meg, a középkori gyökerekhez nyúlnak vissza ideológiában, szófordulatokban, célokban és ígéretekben. A toborzásokon arról beszélnek, hogy szüzek várnak rájuk a túlvilágon, ha Allahért halnak meg, és hogy minél keményebb veszéllyel néznek szembe, Isten annál közelebb van hozzájuk. A vallási propagandát kisbusszal járó vándorprédikátorok viszik a gyerekek közé, a rendszert kiszolgálók pedig fanatikusan hisznek abban, hogy egy nagy ügyet szolgálnak, amit a családjuknál is fontosabbnak tartanak.
A probléma tehát egyre akutabb.
