Címlap

RSS

térképek

elemzés

visszatekintés

forró pontok

hírkommentár

háttér

portré

Hírlevél

Impresszum

Békés problémamegoldás az iszlám világban: Marokkó

Hírkommentár

2015. 11. 07. 09:01

Irántól Líbiáig etnikai színezetű vallási konfliktusokat találunk, nyugati gazdasági érdekeket és politikai-katonai patthelyzeteket, amit ember- fegyver- és kábítószer csempészet szegélyez. Mégsem lehetetlen a béke.

[hír: Örömteli évforduló: miért kéne csatlakoznia a világnak az ünnepléshez?]

November 6-án egy marokkói belvárosban sétálva úgy tűnhetett, mintha focimeccs lett volna: minden kávézóban a férfiak a tévére meredtek. A fiatal VI. Mohamed marokkói király látogatott el Nyugat-Szaharába, a nem tisztázott hovatartozású országrészbe. Az esemény apropóját egy évforduló adta. Tegnap történt 40 éve, hogy a próféta színeiben zöldellő zászlókkal és koránnal felfegyverkezve 350 ezer marokkói civil vonult be Nyugat-Szaharába, és foglalta vissza békésen a spanyoloktól a területet. Ezt nevezik Zöld Menetelésnek, ez történt 1975. november 6-án.

Marokkó 1956-ban szabadult fel a francia gyarmati státuszból, de eddigre az ország közigazgatását már átszabták a nagyhatalmak: még a 18. században a spanyolok szerezték meg Marokkó déli, sivatagos részét, Nyugat-Szaharát. Utóbb kiderült, hogy ásványkincsekben gazdag sivatagról van szó, egyebek közt ezért is fontos Marokkó számára, hogy az újraegyesítést, vagy hódítást elismerje a nemzetközi közösség, és Marokkó ellenlábasainak éppen ezért fontos ennek ellenkezője.

A Nyugat-Szaharában élő radikálisok (Polisario) fegyvert fogtak a marokkói kormányzat ellen, hogy saját önálló államot hozzanak létre. Patthelyzet alakult ki, ezért az akkori király, V. Mohamed úgy döntött, homokfallal (Berm) zárják el a szeparatistákat. A munkálatokkal 1987-re végeztek. A Polisario viszont támogatóra lelt, a szomszédos Algéria segíti a szervezetet, a Polisario kormányát nyíltan a saját területén látja vendégül.

Az ENSZ sem teljesen egységes a kérdés megítélésében, a szokásos kölcsönös engedmények elvén túl (mindkét fél adjon fel a követeléseiből) akadnak ENSZ-diplomaták, akik az erőegyensúly fenntartására törekednek, ha a marokkói kormány esetleg lépéselőnybe kerülne.

marokko, nyugat-szahara, polisario

Az állami bevételek 8%-át adó foszfát jó része Nyugat-Szaharában található

A konfliktust Marokkó a világban rendhagyó módon közelíti meg. Ha a kormányzati propagandát olvassuk, feltűnő lehet, hogy nem a marokkóiak feltüzelésére helyezik a hangsúlyt, hanem a nyugat-szaharaiak megnyugtatására. Függetlenül attól, hogy a beígért fejlesztések megvalósulnak-e, figyelemre méltó, hogy az elmúlt évtizedekben abból az országrészből, ami a marokkói GDP nulla százalékát adta, már a gazdaság fontos részét képező terület lett. Összehasonlításképpen: a korábbi spanyol fennhatóság alatt elsősorban katonai funkciókat szántak a területnek. Ígérgetésekben nincs hiány: tegnap a király több milliárd euró értékű munkahely-teremtő programot hirdetett meg, korábban pedig azt mondta, hogy minden dirhamért (a helyi valuta), ami ebből a térségből folyik be, hét dirhamot küld vissza fejlesztési pénzként. Valóban épült autópálya, tenger sótalanító telep a vízellátáshoz, történt kikötő fejlesztés, városok nőttek ki a homokból, társadalmi, egészségügyi és kulturális fejlesztéseket indítottak el. A kormányzati propaganda szerint Marokkó többi részein nem állnak olyan jól az emberi jogok és az életszínvonal, mint Nyugat-Szaharában. Ezeket a dicsőítő szónoklatokat azért idézem, mert az elmúlt években Nyugat-Szahara tényleg megenyhült Rabat irányába, amit jól érzékeltet, hogy óvatosan ugyan, de megindult a turizmus is. A marokkói utca embere azt állítja, hogy nem veszélyes vidék már a dél (Nyugat-Szahara) évek óta.

Ha a törökországi, szíriai, iráni kurdok helyzetére gondolunk, vagy a líbiai polgárháborúra, mindenhol az erő elvével találkozunk.

Marokkó egyébként is egy relaxált ország képét adja a látogató számára, de a fentieken kívül van még egy tény, ami miatt úttörőnek számít a térségben megszokott politikai eljárásokban: autonómiát adott Nyugat-Szaharának. Történelmi példák tucatjait lehetne felsorolni Európából is, hogy az autonómiát nem osztogatják bő kézzel.


Ne maradj le semmiről, iratkozz fel!