Időjárás-mérnökök és hadi esőmesterek
Elemzés
2015. 12. 02. 15:52
November 30. és december 21. között zajlik a párizsi ENSZ-klímacsúcs, aminek a célja egy példa nélküli együttműködés kialakítása. A nem szándékos éghajlatváltoztatás megfékezésével sokat tehetünk az ember jövőjéért, de mi a helyzet a szándékos változtatásokkal?
Az üvegházhatású gázok kibocsátásával, a feldolgozatlanul halmozódó hulladékkal és a monumentális erdőirtásokkal az emberiség úgy nevezett "nem szándékos éghajlatváltozást" idéz elő, ezeknek a tevékenységeknek nyilván nem ez a célja. A mostani, párizsi klímacsúcson ezzel foglalkoznak. A korábbi kudarcok ellenére idén olyan grandiózus károsanyag-kibocsátás korlátozásról szerenének megállapodni, ami elképesztő összegeket róna a világ iparára. Pragmatikusan közelítve a kérdést más választás úgysincs, de adóévekben és kvótákban gondolkozva az ipari berendezések "zöldítése" mégis kikerülhető beruházás.
Mindeközben nem ez az egyetlen mód, ahogyan az ember a légkört módosítja. A történeti technikáktól eltekintve most bemutatjuk azt a néhány eljárást, amivel napjainkban aktívan beavatkoznak az időjárásba. A számítógép egyik feltalálója, Neumann János is aktívan foglalkozott a kérdéssel, sőt, magát a számítógépet is részben meteorológiai számítások lefuttatására szánta. A mai praktikák használata a II. Világháború idejére nyúlik vissza, de Neumann idejében, a hidegháború alatt terjedtek el. A téma vékony jégnek számít, az összeesküvés-elméletek egyik gyakori területéről van szó, úgyhogy ennek megfelelően akit az érdekel, amit "eltitkolnak előlünk", szeretettel várja a Google találati listája.
Katonai célú időjárás-módosítás
1977-ben megállapodtak, majd 1978-ban életbe is lépett a környezetmódosításról szóló egyezmény, amiben a felek azt vállalták, hogy háború idején nem alkalmaznak környezetmódosító technikákat, ide értve az időjárás módosítását is. Ez arról árulkodik, hogy ezirányú kísérletek mindenképpen voltak. A téma körüli bizonytalanságot az okozza, hogy a légkörünkben nem ismétlődik meg kétszer ugyanaz az állapot. Nem a légköri jelenségekről van szó, hanem a kondíciókról: egy kísérlet alapvető feltétele, hogy többször is el lehessen végezni azonos körülmények között. Ha mesterséges zivatarfelhőt készít egy kutató, nem lehet biztos benne, hogy ő okozta-e a létrejöttét, vagy egyébként is bekövetkezett volna. Ahhoz, hogy ezt kiderítse, újra el kell végezni a kísérletet, azonos körülmények között, és ez az, ami a légkörben lehetetlen. Közel azonos körülmények vannak ugyan, de a tudomány nem tud mit kezdeni a közel azonos körülmények fogalmával. Így aztán több olyan hadszíntér volt a hidegháború alatt, amit ha rekord erejű vihar sújtott, az ellenség időjárás-manipulációját látták benne, de ezt még az ellenség sem tudta volna bizonyítani.
Két olyan elmélet van, amit a bizonytalanságok ellenére is érdemes megemlíteni. Az egyik a szélvihar létrehozása, ami azon alapul, hogy megteremtik a szél feltételeit. A szél a levegő áramlása a magasabb nyomású területek felől az alacsony nyomású területek felé, melynek végét a nyomáskülönbség megszűnése , a kiegyenlítődés jelenti. Ha egy szélcsendes vidéken foltszerűen sikerül felmelegíteni a levegőt, ott alacsonyabb légnyomás alakul ki, és így megindul az irányába a relatíve magasabb nyomású levegő. Ennek előidézéséhez Neumann úgy gondolta, hogy ha jeges felszínre, vagy a légkörbe mikroszkopikus méretű sötét port terítünk, a por megemeli a légkör hőmérsékletét. Ez a besugárzás elnyelésének elve, tehát hogy a napsugárzás nagyobb részt elnyelődjön és hővé alakuljon, és csak kisebb része verődjön vissza. Ugyanígy létezik egy elmélet, hogy lokális üvegházhatást alakítsanak ki vízpárával, ami később eső formájában végül eltávozna a légkörből. A városok fölött kialakuló szmog pedig ezzel ellentétes hatást vált ki: a lecsökkenő napfény miatt lokálisan a hőmérséklet mérséklődik, így ez lesz a meteorológiai értelemben vett depressziós terület (ahonnan, és nem ahová a szél fúj).
A másik elmélet a felhőszakadás előidézése. Ez polgári célra már bevett gyakorlat Kínában, az Egyesült Államokban és néhány sivatagi országban.
Polgári célú esőtervezés
Amerika szárazabb vidékein: Nevadában, Arizonában, Texasban régóta és sokan foglalkoznak kóklerektől komoly intézményekig mesterséges esőztetéssel. Napjaink technikájára nincs magyar kifejezés, angolul cloud-seedingnek nevezik, nálunk talán felhőlövésként találkozhatunk vele. Ennek lényege, hogy ezüst-jodidot juttatnak a levegőbe repülőgépről, vagy ágyúkkal, ami ott szétterül, és felgyorsítja a levegőben lévő pára kicsapódását.
Az ezüst-jodid kristályszerkezete nagyon hasonílt a jégére, így a párával érintkezve kristálygócként felgyorsítja a párás levegőben a jégképződést. Mivel a levegő harmatpontja a benne lévő jég esetében alacsonyabban van, mint a víz esetében, ezért a csapadékhullás hamarabb bekövetkezik, mint egyébként történne. Harmatpontnak a levegő azon állapotát nevezzük, amikor kicsapódik belőle a csapadék. Normál esetben akkor keletkezik csapadék, ha a levegő nedvességtartó képessége a tényleges nedvességtartalom alá csökken. Ez akkor is bekövetkezik, ha a levegő fölemelkedik, és eközben fokozatosan lehűl, kisebb hőmérsékleten ugyanis kisebb a nedvesség-tartó képessége. De akkor is bekövetkezhet, ha extra nedvességet kap lentről, például a Nap elpárologtatja a pocsolyákat. Ezt az alábbi ábrán foglaltuk össze.
Ezüst-jodidal a szárazság ellen újabban Maliban, Nigerben, az Emirátusokban, az Egyesült Államokban, Ausztáliában, Indiában és Kínában küzdenek. A technika eredményessége körül sok a bizonytalanság, ráadásul ahogy az eljárás neve is utal rá, költséges dologról van szó. Az ezüst pedig nemcsak drága, de mérgező is lehet, így a legtöbb helyen gondosan mérlegelik, megéri-e alkalmazni. És hogy tényleg több esőt eredményez-e, nem lehet kijelenteni, hiszen nem tudunk szimulációkat lefuttatni, hogy egyébként mennyi eső esett volna. Az már az elméletből is látszik, hogy a száraz levegőt feketére bombázhatjuk ezüst-jodiddal, akkor sem lesz benne eső, tehát ahol felhők képződnek, csak ott tud segíteni valamit. Mindezt a tudományos szőrszálhasogatást Kína félretette, és nagyüzemi méretekben facsarja a felhőket.
Kína fölött évente 30 trillió tonna nedvesség halad át, és ebből 6 billió tonna esik le. Úgy vélik, joggal tartanak tehát igényt egy kis extrára. Kína 2900 megyéjéből 2235-ben hajtottak már végre felhőlövést. Az országos meteorológiai szolgálat alá létrehoztak egy hivatalt, a Pekingi Időjárás Módosító Irodát, ami országszerte 37 000 embert foglalkoztat (többségük csak tartalékos, főállásban földműves), köztük mérnököket, pilótákat és a föld-levegő rakéták üzemeltetőit. A hivatal jégeső-megelőzéssel, erdőtüzek megfékezésével, porviharok kioltásával, esőztetéssel (aszály és szmog idején), napsütés biztosításával (pl. pekingi olimpia) és havazással foglalkozik. Ez utóbbit minden újévi ünnepségkor menetrendszerűen biztosítják, ha esetleg valaki kételkedne.
Ha a kínai állam ilyesmit komolyan vesz, pont a nyugati kapitalizmusban ne akadna vállalkozó, aki ezzel foglalkozik? Létezik egy esküvőszervező cég, akinek a szolgáltatásai közé tartozik, hogy garantálja a napsütést, szintén ezüst-jodid technikával.
Az ezüst-jodid elvileg tehát a korai kristályosodást segíti elő, ami az esőztetésen kívül arra is jó, hogy megelőzzék a jégesőt. A jégeső a túlzott felhajtóerő miatt alakul ki, magyarul amiatt, hogy az eső nem tud leesni, mert olyan meleg a lenti levegő, hogy nagyon erősen áramlik fölfelé. Így a jég egyre csak duzzad, mígnem akkora lesz, hogy mégis leesik, de nem tud már teljesen elolvadni a földet érésig. Ha viszont a felhőképződés előtt megszórják a levegőt ezüst-jodiddal, a csapadékhullás hamarabb megkezdődik, és nem, vagy csak kicsi jégeső keletkezik. Magyarországon 1990-ig volt állami jégelhárító rendszer, 1991-től pedig egy magánkezdeményezés vette át a helyét, és bővítette a hálózatot. Most nem rakétákkal, hanem generátorokkal juttatják az ezüst-jodidot a légkörbe, meglehetősen nagy területen. Az elmúlt évtizedben negyedére csökkent a jégesők száma, de szintén nem bizonyítható az összefüggés. Németországban és Ausztriában is jégeső ellen vetik be a felhőlövést.
Hátulütők
Mivel nem ismerjük a légkör minden porcikáját, természetesen a hátulütőknek is csak egy részéről van ismeretünk. Az ezüst felhasználása Európában nem ölt olyan méreteket, mint Kínában, de még ott is nehéz lenne állítani, hogy ezüst hullik az égből, és ezüstös répát szednek ki a nyár végén a földből. A kockázat mindenesetre adott, és mindenkit érint: a biogazdálkodók is ugyanazt az esőt kapják.
Mivel nem igazolható - csak sejthető - az ezüst-jodid hatása, így nem írhatjuk a technológia számlájára az újabb idők történelmi felhőszakadásait és a Kínában időnként lecsapó sárlavinákat.
Így az sem egyértelmű, hogy az esőztetéssel mások elől veszik el a vizet. A spanyolországi murcia környékén élő földbirtokosok adtak pár hete hangot az aggodalomuknak, hogy nem esik annyiszor eső, ahányszor elvárható lenne. Bűnösként pedig a jégeső ellen védekező szomszédos gazdákra mutogatnak, és arra kérik a hatóságokat, vizsgálják meg, felhős időben miért száll fel annyi kisgép a környéken. Ha igaz a felvetésük, furcsa helyzet állt elő: egyfelől megvédik a termést a jégesőtől, másrészt viszont kipusztul az aszálytól. Kontinentális méretekben komolyabb a kérdés: ha Kína tényleg kifacsarja a nedvességet a levegőből, mennyi csapadék marad a tőle nyugatabbra eső vidékeken: az egyébként is szárazabb Mongóliában és a Pamír előterében?
