Címlap

RSS

térképek

elemzés

visszatekintés

forró pontok

hírkommentár

háttér

portré

Hírlevél

Impresszum

Az Iszlám Állam kiszorul Irakból

Forró Pontok

2016. 09. 29. 10:06

Iraki erők sikeres támadást hajtottak végre az Iszlám Állam kezén lévő utolsó olajkutakért, az Egyesült Államok pedig újabb katonákat küld Moszul felszabadítására. Ezáltal már csak az ország nyugati csücskében marad állása a terrorszervezetnek, hónapok kérdése lehet, hogy Irakban normalizálódjon a helyzet. Az FBI szerint viszont még nehezebb lesz azután.

Elfogy az Iszlám Állam pénze?

Kajjara és al-Sargat elfoglalásáról augusztusban adott hírt a sajtó, ezek voltak az utolsó iraki olajkutak, amik még a terrorszervezet kezén voltak. Kajjara közelében lévő katonai bázis megszerzése volt a kulcs a szélsőségesek kiszorításához, és a térség ellenőrzése alapvető előfeltétele a közeli Moszul (kb. 2 millió lakos) felszabadításának. Moszul még 2014-ben került az Iszlám Állam kezére, egy villámtámadás során. A várost teljesen felkészületlenül érte az ISIS rohama, ez volt az első alkalom, hogy Szíria területén kívül hajtott végre akciót a terrorszervezet. A város bankfiókjaiból rengeteg kézpénzt zsákmányoltak, a közeli katonai bázisból amerikai fegyverekkel szerelhették fel magukat. A térség olajmezőinek megszerzésével az egész Iszlám Állam történetében új fejezet kezdődött: a hadsereg végtelen mennyiségű üzemanyaghoz, a kormányzat pedig kiszámítható bevételi forráshoz jutott. A szervezet ezután viharsebesen terjeszkedett mind Szíriában, mind Irakban egészen a kurdok és a síita arabok lakta vidékekig. Ekkor robbantak be a nyugati köztudatba is. Moszul visszafoglalása talán hasonló hatású lesz visszafelé is: Moszul nélkül az Iszlám Állam anyagilag és morálisan is megtörhet. Ez nem jelenti a végét: a szíriai magterület továbbra is egy probléma marad.

Az Iszlám Állam bevételeire nincs pontos rálátásunk, de az biztos, hogy az adóztatás mellett váltságdíjakból, olajkereskedelemből (fekete kereskedelem révén) és feltehetően csempészetből tartják fenn magukat. Egy napokban megjelent kurd cikk arra is emlékeztet, hogy az ISIS kezén lévő vízerőművekben termelt áramot a szír rezsim vásárolja meg. Bár Asszad az Iszlám Állammal is harcban áll, első körben az ellenzéki erőket igyekszik kiiktatni, ráadásul az országot súlyos nemzetközi szankciók korlátozzák, ezért lehetséges, hogy üzletel a terrorszervezettel.

Más kérdés, hogy az öt éve tartó polgárháborúban kimerült Szíria miből/mivel fizet az ISIS-nek.

Szintén kijózanító kérdés, hogy az al Kaidából kivált Iszlám Állam kap-e még pénzt a kezdeti támogatóitól. Ezek a tisztázatlan körülmények alapozzák meg az aggodalmat, hogy még ha ki is füstölik a terrorszervezetet Irakból, és ezáltal jóval szerényebb büdzsére kell visszaállniuk, az ISIS új utakat fog találni, és a messzi távolban sem fog feltűnni a béke.

iszlam allam 2016 szeptember irak sziria
A szíriai helyzetet is átírhatja, ha az ISIS újra csak szír területekre támaszkodhat

A hátországban folytatódik

Szeptember 29-én jelnetette be az USA védelmi titkára, Ashton Carter, hogy további 615 katonát küldött az USA Moszul felszabadítására, az ott állomásozó 4500 mellé. A várakozás szerint év végére vissza is kerül az iraki kormány fennhatósága alá a nagyváros. A városban rekedt síiták, keresztények és jazidik megrázó sorsát ismerve nagy nap lesz a felszabadulásé, de az FBI már felhívta a figyelmet a következő problémára.

Michael Steinbach, az FBI egyik magas rangú tisztviselője egy bostoni biztonsági konferencián mondta, hogy arra számítanak, ahogy az ISIS talajt veszít, úgy fogja a fókuszukát a frontvonalról az USA-ra áthelyezni. Az Iszlám Állam eddig is jelentős aktivitást mutatott mind az Egyesült Államokban, mind Európában, de ahogy elreménytelenedik a helyzetük a magterületükön, úgy fognak kirajzani a koalíció hátországába még inkább. Steinbach arról is beszélt, hogy a titkosszolgálatok igyekeznek megakadályozni az összes terrortámadást, de valószínű, hogy ez nem fog mindig sikerülni. 

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel!