Címlap

RSS

térképek

elemzés

visszatekintés

forró pontok

hírkommentár

háttér

portré

Hírlevél

Impresszum

Az Iszlám Állam születése és hanyatlása 5 térképben

Háttér

2016. 10. 14. 10:04

Október 13-án volt 10 éves az Iszlám Állam, a szomorú évforduló alkalmából összeállítottunk öt térképet, amin a terrorszervezet fordulatos története követhető nyomon. A szervezet körül fogy a levegő, de még idén is harapott nagyokat.

A történelem egyik legvéresebb terrorszervezete hosszú ideig jelentéktelennek tűnt. A 2003-ban kezdődött iraki háború alatt szivárogtak be Irakba, és a káoszt kihasználva átmenetileg területeket is szereztek. De az USA ellenakciói révén végül majdnem el tűntek a süllyesztőben:

iszlám állam korai fázis 1999-2010 térkép

A 2010-es veszteséget, melyben 42 legfelsőbb vezetőjét vesztette el a terrorszervezet, egy egyiptomi származású tag, Abu Bakr váratlan módon pótolta. Szaddam Husszein volt tisztjeivel töltötte fel a hiányos vezérkart. Ez a későbbi megerősödésüknek alapvető feltétele volt. A 2011-ben elkezdődött szíriai polgárháborút kihasználva újra szereztek területeket.

iszlam állam újjászervezeése 2010 2014 térkép

A nagy fordulatot Moszul elfoglalása jelentette 2014 nyarán. Itt hatalmas mennyiségű pénzhez, modern fegyverzethez és számos olajkúthoz jutottak. Gyors terjeszkedésükben az is szerepet játszott, hogy félelmetes hírük volt, és a szunnita lakosú területek nagy reményeket fűztek hozzájuk eleinte. A legszigorúbb iszlám törvénykezést használó Iszlám Állam azonban nem volt tekintettel semmilyen reményre: csak 2014-ben legalább 4325 civil kivégzése köthető hozzájuk Irakban, de 2016-ban feltárt tömegsírok alapján több, mint 15 000 áldozatuk lehetett. Ebben a számban nincsenek benne azok, akiket csak megcsonkítottak, vagy rabszolgaként tartottak/tartanak. A külföldi akcióik nagyobb sajtófigyelmet kaptak.

iszlám álllam terrortámadásai térkép

A terrortámadások nem jöhettek volna létre az európai szimpatizánsok nélkül. Az Iszlám Állam igen erős propagandát fejt ki a közösségi hálókon, chatprogramokban és a videomegosztókon. Ezek révén 10-20 ezerre tehetők azok száma, akik 2015-ben összecsomagoltak, és elmentek Szíriába a terrorszervezetért harcolni. Ez nem csak az európai muszlimok között jellemző, hanem az európai szülőkkel rendelkezők között is.

térkép

Minél több országot támadtak meg, annál több ország esküdött bosszút: Törökország, Irán (a síiták miatt), Franciaország, és a többi. Ennek köszönhetően az Iszlám Állam támogatói sem tudnak már egyszerűen segítséget nyújtani, és a szervezet már arra kéri a külföldi szimpatizánsait, hogy maradjanak otthon. Irakban és Szíriában forró lett a talaj alattuk.

iszlám állam meggyengülése térkép

A szervezet 2010-es lefejezése óvatosságra inti az államokat: katonailag kiiktatható ugyan az Iszlám Állam, de földalatti szervezetként tovább működhet. Nem elég fegyverekkel harcolni ellenük, hanem a propagandájukkal is kezdeni kell valamit.

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel!