Csak Dél-Amerikában termelnek kokaint?
Háttér
2016. 10. 05. 00:26
A kokain Dél-Amerikában nem egyszerűen egy illegális szer, ami ellen küzdeni kell, hanem olyan valami, ami átszövi a gazdasági növekedés, a társadalmi egyenlőtlenség, a korrupció és a hatalmi harcok rendszerét. De miért nem terjed át más trópusi vidékekre a probléma?
Kokainból fenntartott háború
Hogy mennyire szövevényes jelenség, azt Kolumbia példázza a legjobban. Kolumbia lakosságának 60%-a szenvedett el különböző sérelmet a FARC-tól, így nem meglepő, hogy a népszavazáson elvetették az amnesztiát és parlamenti helyeket biztosító békét. Ritka helyzet viszont, hogy két nagy politikai ellenfél egyetértésre jut, miközben a bázist jelentő lakosság nem ért velük egyet.
A FARC, akinek kimeríthetetlen erőforrást kínál a drogkereskedelem, napjainkra már csak 8000 harcost számlál, szemben a kormány 480 ezer fősre duzzadt hadseregével. A 8000 harcos távolról sem annyi, amennyi régen volt, ez pedig azt mutatja, hogy a társadalmi bázisuk szétmállott. A marxista csoport vitorlájából nemcsak az általuk alkalmazott terror vette ki a szelet, hanem az is, hogy az állam az elmúlt évtizedben 50%-ról 28%-ra szorította a szegénységi küszöb alatt élők arányát, mivel a gazdaság is évről évre bővül. A FARC szemszögéből tehát bár lenne fedezetük a háború folytatására, az emberek, akikért harcolnának, elfordultak tőlük. Ezért is kezdtek béketárgyalásokba már évekkel ezelőtt.
A kormány ösztönzői ennél bonyolultabbak: a FARC elleni harcban abszolút nyerésre állt az utóbbi években, de illúzió azt gondolni, hogy meg is tudnák semmisíteni a szervezetet. A FARC oldalán három tényező áll: a drogkereskedelemből befolyó jövedelem, a földrajzi viszonyok, és az aszimetrikus hadviselés természete. Ezek egyikén sem tud felülkerekedni az állam, mindössze izolálni tudja az ellenfelét, amit már megtett. Ezalatt a nemzetközi nyomás (pl. az OECD csatlakozás ügyében) változatlanul nagy marad Kolumbián, hogy véget vessen a vérontásnak. Belpolitikai okok is közrejátszanak: a mostani elnök programjának egyik fő ígérete, hogy békét teremt, hiszen természetesen a lakosság is békét akar.
Hogy pontosan miért most tudtak megegyezni, komplexebb kérdés, de az kizárható, hogy valami drámai fordulat következett volna be az egyik vagy másik fél hátországában. Az elindított békefolyamat a végéhez ért, persze a népszavazás eredménye miatt még elhúzódik a befejezés.
A hosszú polgárháború nem húzódhatott volna ennyi ideig, ha nincs a FARC kezén a drogbiznisz. De ha ez ennyire jó pénz, miért nincsenek Kolumbiának kihívói?
A kolumbiai kokaintermelés viszontagságai
Az ENSZ és az amerikai drogellenes hivatal a DEA is azt figyelte meg, hogy a globális kereslet a kokain iránt tartós csökkenésben van. Még nem kongatják a vészharangot az őserdő mélyén, de Kolumbia számára rejt némi házi feladatot a jelenség.
Becslések szerint Kolumbia adja a Föld kokain termelésének a felét. Ez 350-400 tonna kokaint jelent évente, ami előállításához 45-50 ezer tonna kokalevélre van szükség. Nem véletlen, hogy megközelítőleg 300 ezer kolumbiainak ad megélhetést az iparág az ENSZ becslései szerint, függetlenül attól, hogy a kormány irtja az ültetvényeket. Bár a nagy pénzt a drogkereskedők jegyzik, a földműveseknek is megéri kakaó helyett kokát ültetni. Peruban a kormány támogatást ad a gazdáknak, hogy a nem annyira jövedelmező növények termesztését ne váltsa fel a kokacserje. Tekintettel arra, hogy Peru is dobogós kokacserje-termesztő, a program nem nevezhető túl sikeresnek. Kolumbiában ilyen támogatás eleve nincs és ha a kereslet a kokain iránt visszaesik, abszurd módon Kolumbiában, Peruban és Bolíviában (a három legnagyobb termesztő) újra/tovább növekedhet a szegények aránya.
De ettől még ne nyúljunk egyből a kokain után: Kolumbia legális exportjához mérten csak 25%-nyi a kokainexport volumene, ennél még a magyar gazdaság is jobban ki van szolgáltatva az autóiparnak.
A kokacserje az új kaucsuk
Áldásos hatásai viszont nem hasonlítanak. A kaucsuk a 19. század folyamán a szervezett bűnözés diadala helyett hatalmas fellendülést hozott Dél-Amerikának, mindenek előtt Brazíliának, ahol ennek megfelelően nagy gondot fordítottak arra, hogy kaucsuk csemete ne jusson ki az országból. A védelmet nagyon hatékonyan biztosították évtizedeken át, és az autógyártás felfutásával Brazíliában a kávé-boomhoz hasonló konjuktúra következett. Mígnem valakiknek mégis (Henry Wickham, 1876) sikerült kaucsuk magokat kicsempésznie, és Délkelet-Ázsiában is létrehoztak ültetvényeket. Ez árzuhanást eredményezett, és Amazónia visszasüllyedt a szegényebb régiók közé.
A kaucsukhoz hasonlóan a kokacserje is meg tudna élni máshol. Ismerve a drogbárók csábító vagyonáról szóló legendákat, nagyon érdekes, hogy Dél-Amerika még mindig szinte kizárólagos forrása a kokainnak, és más trópusi vidéken még nem jelentkezett konkurencia.
A legfurcsább jelenség: Ecuador
A kokacserje legnagyobb termesztői között Ecuador is kétségtelenül ott lehetne: ugyanúgy rendelkezik megfelelő talajjal, csapadékmennyiséggel és hegyekkel. Hagyományosan azzal magyarázzák a józanságukat, hogy itt a kokacserje folklórja nem olyan gazdag, mint az ajmara és kecsua indiánok délebbi területein (Peru, Bolívia). A kokacserje levelét az indiánok serkentőként rágcsálják, és mivel ez egy igen régi hagyomány, ezért Bolíviában (ahol az elnök, Evo Morales maga is kokatermesztő volt hajdanán) szigorú megkötések mellett, de megengedett a termesztése. Peruban is próbálkoztak összehangolni a hagyományokat a nemzetközi tiltással, de végül nem mentek szembe a washingtoni széllel. Ettől függetlenül az Andok roppant kiterjedt és átjárhatatlan láncai közül, ahol annyira jól érzi magát a növény, hogy helyenként havonta szüretelik, mindkét országból végtelen mennyiségű kokain-alapanyag ömlik át Kolumbiába, és hatalmas mennyiségű kokain Ecuadorba.
Még a nem sokat púderező ENSZ felmérések szerint is csak 62 hektár kokaültetvény volt Ecuadorban 2012-ben. Ecuador tehát nem része a bűnös hármasnak (Kolumbia, Peru, Bolívia). Nem kizárt, hogy pont ezért hajózik ki a kokain jelentős része az eminens Ecuadorból, és nem a nyilvánvalóan alaposan ellenőrizendő Peruból és Kolumbiából.
A nagy kihívó: Afrika
Afrika nem olyan csapadékos kontinens, mint Dél-Amerika, és kőzettani okok miatt a talaja sem olyan jó, mint az Andok vidékének, de a kiterjedt szárazföldön így is bőven akad térség, ahol a koka megterem.
Ezen kívül Közép-Afrikában is megteremne (Kamerun)
Afrikában valószínűleg tényleg termesztenek kokát. Arról még nincs nyilvántartás, hogy mely országokban és hány hektáron folyik az illegális földművelés, de körbe lehet torpedózni. Kiterjedt statisztika arról sem áll rendelkezésre, hogy mekkora a drogelkobzások mértéke, de már önmagában ez a félhomály is egy érv a reflektorfényben lévő Dél-Amerikával szemben.
A legszembetűnőbb, hogy Afrikában milyen minta szerint ütött fejet a drog. A nyugat-afrikai fogásokon nincs mit csodálkozni, az itteni határok áteresztőképessége magyarázza meg, hogy Európában miért fognak meg évente 100 tonna kokaint. A legderekabb afrikai országban sem koboztak el 4 év alatt 3 tonnánál több port.
Kelet-Afrikában más a helyezt. Az átmenő kereskedelem itt nem olyan jelentős, helyette a helyi fogysztás lehet a fókuszban. Egyrészt a kontinens leggazdagabb államát, a Dél-Afrikai Köztársaságot célozhatja, másrészt a kelet-afrikai szafarik nyugati közönségét. 2012-ben 1200 tő kokacserjét foglaltak le Zairében, tehát egyvalaki egészen biztosan próbált ültetvényt létrehozni. A klíma itt aránylag kedvező a növénynek, de még inkább a szomszédos Tanzániában. Ott már a kész kokain lefoglalások mennyisége is kiugró helyi viszonylatban, ezért ha tippelni kéne, Dél-Amerikán kívül hol foglalkoznak professzionálisan kokatermesztéssel, Zaire és Tanzánia jó ötlet lehet.
Érdeklődés hiányában jófiú: Indonézia
Indonzéia mellett Malajzia és a Fülöp-szigetek is jó adottságokkal rendelkezik
Indonéziába már 1875-ben eljutott a kokacserje, és rövidesen az összes szomszédos országban termeszteni kezdték, mígnem illegalitásba húzódott a 20. században. Az Indonéz szigetvilág szintén olyan csapadékos, mint a trópusi Andok, és magas vonulatokból sincs hiány, hiszen az egész térség gyűrt aljzatból épül fel. Legnagyobb szépséghibája, hogy a vulkánjai (ahol a kokának kedvező vulkáni talajok vannak) meglehetősen aktívak, illetve hogy Indonézia a Föld egyik legsűrűbben lakott országa lett időközben. Kivételt Új-Guinea szigete jelent, ahol a nem túl barátságos bennszülötteket leszámítva nem nagyon laknak, és éppenséggel minden feltétel adott a dél-amerikai cserje termesztéséhez. Mégsincs komoly mozgolódás Dél-Amerikai mércével mérve.
A furcsaság nyitja a a kereslet hiánya. A térképen szépen látszik, hogy a kokain a gazdagok hóbortja, és ezért főleg nyugaton keresett. Ausztráliában is magas a fogyasztók aránya, de nem a száma: Ausztrália teljes népessége kényelmesen elférne (indonéz értelemben) Jáva szigetén.
Egyúttal ez arra is rávilágít, hogy végső soron mi az egyetlen, ami gátat tud szabni a droggyártásnak. Elvégre Indonézia (kokain-ügyben) akaratán kívül is elérte azt, amit Kolumbiában évente több milliárd dollárt feláldozva sem sikerült évtizedek alatt. Ha nincs kereslet, nincs üzlet sem.
