Folytatódó menekülthullám, sodródnak az EU országai
Elemzés
2016. 10. 07. 15:02
A magyarországi népszavazás keveset tett a történelmi léptékű migráció megoldásáért, Líbia partjainál negyedmillió menekült vár hajóra, Törökország határán a megállapodás ellenére újra át-átjutnak, az Unió országai pedig nem sok erőfeszítést tesznek a közös fellépés irányába.
Az október 2-i magyarországi népszavazás után a kormány továbbra is a betelepítési kvóták ellenzését fogja képviselni az Európai Parlamentben, és ezzel éppen annyira megválaszolatlanul hagyja a migrációs krízist, mint Franciaország, Németország, vagy bármelyik uniós ország. Ausztriától kezdve Franciaországon át Magyarországig minden populista politikus belpolitikai előnyt kovácsol az Uniót irányba vevő migrációból, és nehezen lehet velük vitatkozni azon, hogy érkezik-e egy újabb hulláma a menekülteknek. Érkezik. Viszont az Unión belül nagyon kevés (ha van egyátalán) politikus foglalkozik azzal, hogyan lehetne a vándorlást okát megszüntetni, így aztán a legtöbb, amit tehetnek, hogy a humanizmust ütköztetik a rettegéssel.
Jönnek!
Szeptember óta változó számban újra átjutnak menekültek Törökországból Görögországba, pedig az Európai Unió 3 milliárd Eurót biztosított Törökországnak, hogy megállítsa területén a migrációt. Sokkal tragikusabb a helyzet Líbiában: itt megközelítőleg 230 ezer ember vár a hírhedt kompra, hogy átjusson Olaszországba. Egy szárazföldi határon a fegyveresen őrzött kerítés mindkét oldalán életben lehet maradni, de egy tengeri határ rossz oldalán a fulladás vár az emberre. Különösen azokon a lélekvesztőkön, amikkel normális körülmények között senki sem utazna, és amiken mégis menekültek kelnek át a Földközi-tengeren. Az olasz parti őrség nem tud mást csinálni, mint a hajótörötteket kimenti a vízből. Így jutott be az Unió területére október első hetében újabb 10 ezer menedékkérő. A leköszönő ENSZ-főtitkár, Ban Kimun nemzetközi összefogást sürget Olaszország megsegítésére, hiszen az ország egyelőre egymaga kénytelen a saját szakállára reagálni a tengeren átkelőkre, anélkül hogy lenne választása. Szerbiában 45 ezer, Görögországban 13 ezer menekült rekedt, akik haza nem fordulnak, az EU belsejébe pedig nem jutnak be. Mindkét országban katasztrofális helyzet uralkodik a menekülttáborokban: a tiszta víz és a megfelelő szállás hiányában betegségek terjednek, ettől pedig a feszültség is egyre nagyobb. Szerbia az elmúlt hetekben jelentette be nagyszabású letelepítési programját: megközelítőleg 16 ezer embernek adnak majd otthont a délszláv háborúból megmaradt menekültszállások felújításával.
Kik jönnek?
Az EUROSTAT legfrissebb felmérése szerint a menedékkérők egyharmada Szíriából érkezik, 15,8%-a Afganisztánból, 11,6%-a pedig Irakból. A negyedik legnagyobb kibocsátó ország Pakisztán, 3,9%-kal. A többi menedékkérő a világ különböző pontjairól érkezik, legnagyobb részben Afrikából, de együtt sem teszik ki a menedékkérők felét. Nincs erős összefüggés a konfliktusterületek és a menedékkérők között: egyedül talán a nigériai Boko Haram vérontása párosul relatíve nagyobb (2,8%) migrációval. Ez azt jelenti, hogy ha bekövetkezne az afganisztáni és a szíria-iraki konszolidáció, az Unióba irányuló népmozgás több, mint felére esne vissza.
A szíriai helyzet rendezése a legnehezebb: vagy a NATO fogadja el a saját népét bombázó Asszad rezsimét, vagy Oroszország engedi el Asszad kezét, aki a szövetségese, azok javára, akik a szövetségesének egyszerű ellenzéke. Egyik félnek sem elfogadható a megadás. Irakban a jelek szerint év végére kifüstölhetik az Iszlám Államot, természetesen a béke ennél hosszabb folyamat lesz. Afganisztánban pedig ismét bonyolultabb a helyzet: az amerikai demokrácia-export van már annyira erős, hogy helyi bázisa legyen, de annyira még nem, hogy zárójelbe tegye a fundamentalista ellenzőjét (tálibok). Egyes feltételezések szerint, ha elejét vennék a menekülttáborokban keltett hamis híreszteléseknek (ingyen ház és grátisz fizetés Németországban bárkinek), már az is enyhítene az EU-ra nehezedő problémán.
Európában kevés eredmény van
Nagy Britanniának a Brexit után keveset kell foglalkoznia a közös megoldással, de nekik is problémát jelent, hogy közel 120 ezer menekült tartózkodik az országban, akikből csak 20 ezer szírt fogadnak majd be, több fokozatban, 2020-ig. A maradék 100 ezer migráns viszont nem fog magától szélnek eredni.
A csatorna túloldalán, Franciaországban most jelentette be a kormány, hogy október 17-ig felszámolják a menekültvárost Calais-nál, és rendes szállásokat hoznak létre az ország különböző részein. A döntést nagyon sok bonyodalom kíséri, ugyanis a Calais-nál rekedt menekültek egy része hozzátartozókkal rendelkezik Nagy Britanniában. Nagy Britannia viszont nem hajlandó a 20 ezres kvótából engedni, így sok család újraegyesítése meghiúsulhat. Ez a szigor számtalan társadalmi problémát kódol előre, de a britek szemszögéből Franciaország ugyanúgy átvehetné az érintett menekültek angliai hozzátartozóit, mint ahogy elvárják a britektől a fordítottját.
Németország ezalatt belpolitikai problémákkal küszködik: a kancellár belső támogatottsága is pengeélen táncol a menekültkérdés miatt. Ha pedig Németország megbillen, az egész eddigi uniós politika dugába dőlhet. Ez egyebek közt azért baj, mert legalább egy határozott irányvonal létezett, ami ha zárójelbe kerül, nem fog a helyébe lépni semmi. Németországban a menekültek nagy száma ellenére az alapvető integráció már zajlik: az elhelyezés, a nyelvoktatás és a munkakeresési tréningek.
A leghatározottabbat Svédország lépte: sikerült egyezményt aláírnia Afganisztánnal, hogy az elutasított afgán menedékkérőket visszafogadja. A svédek között humanitárius megfontolásból nem volt egyetértés, de az egyezmény ennek ellenére létrejött. Nagyjából 160 ezer menedékkérő tartózkodik Svédországban, ennek csak egy része afgán.
Hasonló tervvel rukkolt elő a magyar miniszterelnök is, és a javaslat mögé egyből beállt az osztrák Norbert Hofer ellenzéki elnökjelölt is. Az ötlet lényege, hogy az elutasított menedékkérőket Líbiába deportálják, ahol egy menekültvárost hoznának nekik létre. Líbia természetesen hallani sem akar az ötletről, ami innentől fogva hamvába halt ugyan, de ettől még biztosan úgy fognak beszélni róla legalább az osztrák elnökválasztásokig, mintha bármiféle realitása lenne.
