Vlagyimir Putyin politikai logikája
Elemzés
2016. 10. 23.
Az elnök német életrajzírója szerint Putyin a refomkommunizmus kihagyott próbálkozásait próbálja megvalósítani, az angolszász elemzők szerint viszont csak a nyugat gyengeségeit használja ki, ahol tudja. Találtunk itt mást is.
Anekdoták szerint, mikor Putyin elvégezte a KGB képzését, a felettese megkérdezte, milyen fedőtevékenységet szeretne magának. Ő azt válaszolta: Oroszország elnöke lenne. Hogy a hatalomra már ennyire korán aspirált, nem teljesen légből kapott történet. Ha valaki egy elnöki székben köt ki, nyilvánvalóan hajtja egy elnöki ambíció. Putyin sem egy vidéki remetelakból került a Kremlbe, és nem a nép vitte be a hátán, az ő szerény tiltakozása közepette. És bár az is nagyon tanulságos, hogyan lett belőle elnök, az aktuális kérdés az, hogy elnökként merre kormányozza Oroszországot, mi a politikai logikája?
Az őstehetség
1952-ben született Szentpéterváron/Leningrádban munkás családban. Ha hinni lehet a fámának, már gyerekkorában is KGB-ügynök akart lenni, és érettségi után egyből jelentkezett is a szervezet leningrádi irodájába. Ott akkor elhajtották egy jótanáccsal: tanuljon tovább. 1975-ben diplomázott le a nemzetközi jog doktoraként, és egyből a KGB-hez került. Itt kezdetét vette az ügynöki kiképzés, ami 1985-ben fejeződött be. Ekkor helyezték az akkori Kelet-Németország területére, Drezdába. A rendszerváltást követően Szentpéterváron kapott munkát, a polgármesteri hivatal nemzetközi kapcsolatokért felelős bizottságát vezette. Itt 1996-ig dolgozott, akkor már mint a városi kormány elnökhelyettese. Menet közben, 1992-ben a KGB/FSZB tartalékos állományba helyzete, ő pedig munka mellett közgazdaságtudományi doktori programba kezdett. 1997-ben doktorált. 1996-ban az egyik szentpétervári pártfogója Moszkvába került az akkori elnök, Jelcin mellé, és helyet csinált ott Putyinnak is: 1996-1998 között az elnöki adnimisztrációban dolgozott a ranglétrán nagyokat lépve fölfelé. 1998-ban aztán az FSZB (a KGB utódja) igazgatója lett. Egy évvel később a szervezetet ott kellett hagynia, mert az idő előtt leköszönő Borisz Jelcin őt javasolta utódjának (ideiglenes elnök), és 2000-ben a választásokon is megőrizte a hatalmat.
Elnöki évei alatt számos eredményt ért el. Szolgálatainak legelején a csecsenföldi szeparatistákkal számolt le, és közigazgatási átalakításokkal megerősítette a központi kormányzatot a hatalmas országban. Külpolitikájával aktív szereplőjévé vált a nemzetközi ügyeknek, nemcsak a háborús konfliktusokban, hanem az ENSZ szervezetek munkájában is. A kormányzati adósságokat jelentősen csökkentette, bár úgy nem nehéz, ha a volt KGST-s tartozásokat egyszerűen elfelejti valaki. Az orosz hadseregben is nagy reformokat hajtott végre, és ahogy a GDP növekszik, úgy költ többet és többet az ország a haderő fejlesztésre. Bár a kormányzati korrupció közép-afrikai rekordokat nyaldos, az országban egyébiránt rend van: a kilencvenes évek garázda oligarchái mind kezes bárányok lettek, vagy időközben elhunytak. Az állami vállalatok működőképessé, általában nyereségessé váltak, a Gazpromról, a szektor zászlóshajójáról nincs európai, aki ne hallott volna.
A leviatán
A nyugati értékeket nézve viszont Putyin meglehetősen negatív szereplő. A legsötétebb sejtések szerint strómanokon keresztül ő lett az ultimate oligarcha a Földön, az elbusztíthatatlan behemót, a nagy leviatán. A Human Rights Watch 2015-ös jelentése a következő dolgok miatt marasztalja el Oroszországot. 2012 óta azok a szervezetek, akik elfogadnak külföldi támogatást, külföldi ügynököknek bélyegzik. A publikációikon fel kell tüntetni az "idegen ügynök" címkét. Mivel nem minden NGO (nem kormányzati szervezet) foglalkozik kizárólag a kormány elpusztításával és az anarchia elterjesztésével, sok olyan ügy sem kap így pénzügyi támogatást, mint a fogyatékkal élők helyzetének javítása, iskolai szegregáció felszámolása, kisebbségek védelme, stb. 2015-ben az NGO-kra újabb csapást mért a kormányzat. Az Igazságügy Minisztérium értesítette az egyik legnagyobb oroszországi emberi jogi szervezetetet, hogy munkájukkal aláássák az állam alkotmányos szerepét, meg akarják dönteni a kormányt, és mindezt külföldi pénzből teszik, így a vezetőség jobb, ha felkészül, hogy eljárás alá vonják őket. Ez évtől fogva börtönbüntetés terhe mellett tilos a "nemkívánatos külföldi szervezetekkel" együttműködni.
A Human Rights Watch listája nem itt ér véget. A szólásszabadság terén nehezményezi, hogy több független netes portált blokklt a kormányzat, sok témáról börtönbüntetés terhe mellett tilos írni, az internetes keresőkben pedig az érintett személy kérésére kötelező törölni a kifogásolt találatokat (képzeljük el azt a jövőt, amiben Gyurcsány Ferencről csak annyit ad ki a kereső, hogy kiváló gitáros, Orbán Viktor csupán egy büszke nagypapa, Tiborczné Orbán Ráchel pedig egy self-made vállalkozó). Azt sem sorolja a pozitív fejlemények közé a HRW, hogy a rendszerkritikus személyek közül többeket bebörtönöztek.
Aggasztó folyamat, hogy az ellenzéki politikusok közül többen meghaltak, és a nyomozások nem vezettek eredményre. A kényes muszlim-kérdést a kormány nyers egyszerűséggel kívánja megoldani, így a radikális iszlamisták mellett a hétköznapi híveket egyaránt durva zaklatásnak teszik ki. Az LMBT csoportok működését korlátozzák, felvonulások nem lehetnek, de ha valami rendezvényt mégis csinálnak, a rendőrség előtt érnek ki verőemberek, majd ezután a rendőrség a melegeket eljárás alá veszi. Az országban több tízezer fogyatékkal élő tanul otthon iskolai integráció helyett, és több százezer lakik zárt intézményben, noha létezne humánusabb megoldás is.
KGB-s tapasztalatok
Lehetetlen nem észrevenni, hogy Putyin kiválóan hasznosítja a politikában a KGB-nél szerzett ismereteit. 2007-ben mondta a következőket: "Nem mindenki örül az országunk stabil, fokozatos felemelkedésének. Vannak, akik a demokratikus eszméket használják fel, hogy beavatkozzanak a belügyeinkbe."
Sajnos a világ tényleg nem fekete és fehér, és egy kormány által nem megoldott problémákba belekapaszkodva tényleg tudnak külföldi titkosszolgálatok hatalmi törést okozni. Ilyen volt, mikor a KGB besegített a '68-as diáklázadásokba, vagy mikor a CIA felfegyverezte Fidel Castro emigránsait (a lista hosszú). A KGB soraiból ki ne tudna arról a kimeríthetetlen eszköztárról, amivel egy ország közvéleményét és akaratát befolyásolni lehet. Hogy Washington szívesen látná-e Putyin bukását már a kezdetektől fogva, nem kétséges, Putyin tehát jó KGB-sként rendkívül paranoiás a belügyekben. Ezért fojtja meg az NGO-kat, ezért tünteti el a politikai ellenfeleit, és ezért ellenőrzi az internetet. Egyszer így fogalmazott: "Oroszországnak erős államhatalomra van szüksége, és meg is kell valósítania. De ezzel nem a totalitárius államra gondolok". És valóban, erőből csak annyit használ, amennyire szüksége van, nem épített ki egy újabb Észak-Koreát, vagy egy sztálini Szovjetuniót.
Sok találgatás volt már, hogy mivel foglalkozhatott Putyin Drezdában. Ha minden ötletet elfogadunk, akkor valószínűleg ipari kémkedést folytatott a Szovejtunió számára, Drezdában járó külföldieket igyekezett kompromitálni, hogy aztán csiripelő madarakká zsarolja őket, ezen kívül ügynököket gyűjtött a német titkosszolgálatnak azzal a céllal, hogy a szervezetben a reformkommunisták emberei kerüljenek többségbe. A zsarolás módszerei Magyarországon is közismertek: rajtakapni egy személyt valami kínos dolgon, és a titoktartásért cserébe dolgokat kérni tőle. Ezügyben nem lehet kétséges, hogy a KGB irattára a Kínos Dolgok Univerzális Gyűjteménye volt, nemcsak az állampolgárokra vonatkozóan, hanem főleg a fontos emberekre. Ha mi 1991-ben KGB ügynökökök lettünk volna, és hallottuk volna azt, hogy Gorbacsov feloszlatja a szervezetet, első utunk az irattárba vezetett volna. Teherautókkal. A KGB is hasonlóan cselekedett, de félve a rendszerváltás utáni antikommunista hangulattól, ők máglyán égették az archívumokat, a terhelő bizonyítékokat. Persze ne legyenek illúzióink: nem volt minden irat gyúlékony.
Putyin gyors politikai karrierje (még 1999-ben sem ismerték a nevét a nagy oligarchák), és az elnöknél is befolyásosabb oligarchák félreállítása nem valósulhatott volna meg egy mindentudó íróasztalfiók nélkül.
Békésebb oldala is van a KGB-nek, ez pedig a magyar titkosszolgálat eszköztárában is fontos szerepet játszott: vegyesvállalatok alapítása. Míg a kommunizmus egyebek között az évtizedeken át veszeteségesen termelő, egyébként is korszerűtlen holmikat gyártó vállalataiba rokkant bele, addig a kommunizmus boszorkánykonyhájában, a titkosszolgálatoknál sikereket könyvelhettek el. A magyar titkosszolga/kém/ügynök, Práczki István bőbeszédű visszaemlékezéseiből (Kémjátszmák, 2014), szépen látszik, hogy a hidegháborús határok észrevétlen átlépésre a vegyesvállalatok alapítása volt a legjobb mód. Kiküldtek egy kommunista ügynököt például Franciaországba, aki civilként vállalatvezető volt, és franciákkal összedolgozva alapítottak egy francia-magyar vegyesvállalatot. Az ügynök nyolc órás munkaidőben a vállalat ügyeit intézte, majd szabadidejében az ügynöki munka vette kezdetét. A fedősztori a nyereségesen üzemelő állami vállalat volt. Ez pedig elvezet minket Putyin megmagyarázhatatlan vonzalmához az állami vállalatok iránt.
A doktori disszertáció
Éredességként szokták emlegetni, hogy Vlagyimir Putyin mellékesen közgazdaságtanból is doktorált. A disszertáció tartalmával kapcsolatban pedig a legegyszerűbb azt megtudni, hogy 2006-ban pláguimot kiáltottak Amerikában. A jogász-kém-közgazdász-elnök egy 1978-as pittsburgh-i tanulmányból, a D.I. Cleland és W.R. King által jegyzett Strategic planning and public policy-ból lopott 6 diagramot és táblázatott, hivatkozás nélkül. A munka címe valahogy így fordítható: Egy térség ásványkincs-vagyonának reprodukálásának stratégiai tervezése a piaci kapcsolatok tükrében. A disszertáció nem nyilvános, a pétervári Bányászati Intézetből mindössze az összegzést tudtak fotón kicsempészni, ezt található meg a neten angol nyelven.
A dolgozat érdekessége azonban nem ez. A főbb megállapítások a következők:
1. Oroszország gazdasági felzárkóztatásához hatalmas potenciált jelent a nyersanyagvagyon
2. A tervgazdaságra tervezett bányászatot át kell alakítani szervezetileg is, szemléletében is, és tevékenységében is: szétaprózott vállalatok helyett egész vertikumot átfogó mamutvállalatok kialakítása, pazarlás helyett takarékosság, javak felélése helyett szakértő tervezés, belső piac helyett világpiacra termelés
3. A fejlesztést az államnak kell szabályoznia, a finanszírozást pénzintézetek bevonásával szintén az államnak kell megoldania
4. Az iparág problémáit önmagában a piacgazdaság farkastörvénye nem fogja megoldani, az államnak jogi, informális és infrastrukturális támogatást kell adnia
5. Az életszínvonal megemelkedését önmagában a bányászat modernizálása nem oldja meg, de katalizálhatja
A 45 éves Putyint nem véletlenül foglalkoztatta a felzárkóztatás kérdése: minden kelet-európait ez foglalkoztatja a mai napig. Oroszország esetében még kézenfekvőbb a kérdés, hiszen a világ legnagyobb nyersanyag-készletein ülnek, és a dolgozat írásának időpontjában minden a legrosszabb forgatókönyv szerint alakult. A GDP egyre csak csökkent, a munkanélküliség nőtt, a reálbérek zuhantak, az állam nem tudta a jóléti feladatait ellátni.
És ha megnézzük, hogy mi változott az orosz gazdaságban 1999 óta, akkor a fenti programot látjuk megvalósulni. Nem teljes egészében, a bányászati kitermelés például nem növekedett jelentősen, de az állam főszerepe a magánszektor helyett vitathatatlan. Ezért nem kapkod pánikszerűen Putyin az országot elhagyó külföldi vállalatok után, vagy a nyugati szankciók miatt elúszó befektetések után.
Oroszország tőkekapcsolata a fejlett gazdaságokkal (többnyire az OECD-országok) eddig is csak kis százalékát tették ki a teljes tőkeáramlásának. Ez azt jelenti, hogy a szankciókat bár súlyosan megérzi az orosz gazdaság, Putyin ezekre átmeneti visszaesésként tekint, amit a nyugati tőke Oroszországból való kivonulása okoz. És a nyugati tőke szerepét majd más országok tőkéjével fogja pótolni, a kieső importot pedig importhelyettesítő orosz termeléssel. Állami vállalatokkal.
A különbözőség tehát a nyugat és Putyin között nem csupán az emberi jogok értelmezése terén van, hanem a gazdasági szerepvállalás terén is. Az "állam rossz gazda" neoliberális hozzáállás helyett ő ennek ellentétét vallja, hiszen annak idején a KGB-nél azt tapasztalta, hogy az állami vállalatok nem szükségszerűen veszteségesek és életképtelenek.
A putyini Oroszország megerősödése tehát azzal a problémával járna, hogy egy piaci alapon működő állami szereplő jönne létre a gazdaságban, ami sérti a szabad versenyt, hiszen egyelőre egy államnak több eszköze van a piaci szabályok alakítására, mint egy magáncégnek.
Világrend szintjén is problémát jelent, ha Oroszország kihasználja a gazdasági potenciálját, ráadásul tudatos állami stratégia mentén. A világgazdaság legerősebb gazdaságai között olyan államokat is találunk, mint Nagy Britannia, Németország, vagy Franciaország, akiknek a nyersanyagbázisuk csekély. Mégis az ő cégeik uralják az ipart. Számukra természetes gazdasági fenyegetést jelent egy olyan régió iparosodása, amelyik hatalmas mennyiségű helyi nyersanyaggal rendelkezik. Önmagában az is természetes gazdasági fenyegetést jelent, ha bárhol a világban valahol megpróbálnak "felzárkózni".
A javak egyenlőtlen eloszlása miatt ugyanis a "felzárkózás" gazdasági helycseréhez vezetne, ugyanis a világgazdaság szerkezete miatt lehetetlenség, hogy minden ország "fent" legyen. Valakinek a felzárkózása csak valakinek a hanyatlása árán érhető el. Ezekben a folyamatokban pedig minden ország igyekszik a lehetőségeit maximálisan kiaknázni, pozícióit/ambícióit védeni, ez Putyin politikai logikája.
