Gyarmati játszmák a Jeges-tengeren
Elemzés
2015. 11. 25. 21:11
Az előző dán kormányzat milliárdokat költött az Északi-sarkvidék katonai megerősítésére. Sok politikus ellenezte ezt, úgy vélték, ha ők militarizálnak, más országok is ezt fogják tenni. Igazuk lett.
November 25-én szállították le az orosz légierő első sarkvidéki helikopterét. A Mi-8AMTSh-VA típusú helikoptert arra tervezték, hogy a -40 fokos időben is üzembiztos legyen, ellenálljon a sarki turbulenciának, és a több hónapos éjszaka idején is használni lehessen. Az orosz Вертолеты России helikoptergyárral februárban öt éves szerződést írt alá a Kreml. A katonai fejlesztés nem ritka mostanában az Északi-sarkvidéken: Dánia, Kanada és az Egyesült Államok is komoly erőfeszítéseket tesz.
A Lomonoszov-hátság hovatartozása
Kezdetben nem voltak komoly határviták a Jeges-tengeren. A harmincas években még a Szovjetunió is csak bizonyos szigetekre nyújtott be területi igényt, akkor még nem tudták a politikusok, hogy lehetővé válik idővel a tengerfenék kiaknázása is. A sarkvidék másik nagy szerelmese Kanada volt ezidőtájt. Az Erzsébet királynő-szigeteket igyekezett a saját területeként elismertetni, és ez ügyben csak a Grönlandot birtokló Dániával kellett komolyabban egyezkednie. Egy lakatlan szikla, a Hans-sziget hovatartozásán a mai napig folyik a vita a két ország között. A kontinentális talapzatokon végzett első sikeres kőolaj-fúrások aztán felszították a tüzet a térség országaiban. Igyekszik mindenki jelen lenni a Jeges-tengeren, az oroszok még egy nemzeti lobogót is leszúrtak az Északi-sarkpontba a tenger fenekén. Az igazán nagy vita azonban tudományos természetű: minek számít a Lomonoszov-hátság? Szerkezetileg Grönlandhoz tartozik-e, vagy Ázsiához.
A Lomonoszov-hátság a földkéreg egy furcsa jelensége. Irodalmi értelemben egy tenger alatti hegyvonulatként lehet jellemezni, ami 3300-3700 méterrel emelkedik a 4200 méter mélyen fekvő tengerfenék fölé. A Lomonoszov-hátság nem kapcsolódik az Észak-Atlanti-hátsághoz, nem lemezhatár. Kialakulása valószínűleg gyűrődésnek köszönhető, de a nemzetközi jog szempontjából egyátalán nem mindegy, hogy az óceáni kéreg, vagy egy kontinentális talapzat gyűrődéséről van-e szó, ezen belül pedig, hogy az oroszok talapzata gyűrődött-e, vagy a grönlandiaké (és így a dánoké).
Más hosszúságon metszve pedig a másik fél igazolható
Talapzatok, egyezmények, határok
Az ENSZ tengerjogi egyezménye adja az irányelveket a tengeri határok megállapításához. Egy tengerparti ország határa a parttól számított 12 mérföldre húzódik. A víz, a fölötte lévő légtér, és az alatta lévő föld az ország birtoka. Megállapít az ENSZ egy kizárólagos gazdasági övezetet is, ami a tengerparti ország partjától számított 200 tengeri mérföldig terjed. Ebben az övezetben az adott ország élvezi a kizárólagos bányászat, halászat, stb. lehetőségét. A 200 tengeri mérföldes szabályt felülírja, ha két szomszédos ország partja 400 mérföldnél közelebb van, ilyenkor az övezet határa a két parttól egyenlő távolságra húzódik. Éppen a kizárólagos gazdasági övezet intézménye miatt lehet fontos akár egy kis homokzátony birtoklása is, hiszen akkor az adott ország partvonalát onnan fogják számolni. Ugyanezért tartják aggályosnak a Dél-Kínai-tenger országai a Kína által létrehozott mesterséges szigeteket is.
A kizárólagos gazdasági övezet kiterjesztését azonban kérvényezni lehet az ENSZ-nél, amennyiben az adott ország földje folytatódik a tenger alatt, és az ENSZ-ben sikerül elfogadtatni az érvelést. Leegyszerűsítve a földkéreg szárazföldi és óceáni kéreglemezekből áll. A nevükben szárazföldi lemezek azonban többnyire nem a parton, hanem a víz alatt végződnek, részben a földtörténet során állandóan változó tengerszint-miatt, leginkább pedig azért, mert a szárazföldi kéreglemezek kialakulásában a tengerek nem játszottak formáló szerepet. Klasszikus példa a kontinentális talapzatra a holland Watt-tenger, ami világosan a németalföldi-síkság földtani része: csupán pár méterrel a tengerszint alá ereszkedő része.
A Lomonoszov-hátság földtani hovatartozása tehát ezért fontos: ha sikerül igazolni, hogy Grönland vagy Ázsia földtani folytatása, akkor Dániának vagy Oroszországnak lehetősége lesz az ENSZ-ben kérvényezni a kizárólagos gazdasági övezet kiterjesztését.
Gyarmatosítás leporolva
A fentiek alapján látható, hogy az ENSZ-egyezmények iránymutatása a határok meghúzására meglehetősen korlátozott, és ezért a gyakorlatban inkább a de facto határok igazolásához szokták előhúzni. Minden ország jobban teszi, ha előbb ténylegesen birtokba veszi a vitatott területet, és csak a háború elkerülése végett foglalkozik az ENSZ-szel.
A Jeges-tenger birtokba vétele természetesen a nemzetközi jog parttalan vitáinál is nagyobb kihívást jelent, nem csupán a -40 fok, a több hónapos éjszaka és a jégpáncél miatt, tehát mert az ember számára lakhatatlan. A vidéken kevés a szárazföld, és az örök fagy zónájában nagyon nehéz az önfenntartást megvalósítani: megoldani a fűtést és a táplálékszerzést. A hagyományos gyarmatosítási eljárásokon (ártalmatlan telepek létrehozása, majd hadsereg telepítése a telep védelmére) tehát csavarni kell egyet.
Évtizedek óta ügyködik az Egyesült Államok, Kanada, Dánia, Norvégia és Oroszország, hogy kutatóival jelen legyen a Jeges-tengeren. A tudományos eredmények, az ideiglenes kutatóbázisok, a leszúrt zászlók mind azt szolgálják, hogy elmondhassák magukról: övék a terület.
Dánia ébredt fel elsőként, hogy végső soron nincs senkinek számottevő hadereje az Északi-sarkon, így ezt a lehetőséget ki is aknázta, és 2010 óta nagy volumenű katonai fejlesztéseket folytat Grönlandon és attól északra. Oroszország sem habozott sokat, 2001 óta forszírozzák az ENSZ-ben a határbővítést, így a dánok lépésére válaszul ők is katonákat telepítettek a sarkvidékre. A dánok fő támaszpontja a Grönland északnyugati partján található Thule légibázis, Oroszország pedig Ferenc József-földön rendezték be a Naguri (Nagurszkoje) támpaszpontot. Itt a repteret egy önfenntartó laktanyával is kibővítették: 150 katona tud állomásozni utánpótlás nélkül akár 18 hónapon át. Ezáltal a Jeges-teger legnagyobb haderejével az oroszok büszkélkedhetnek.
Ilyen körülmények között az ENSZ-nél benyújtott kérvények és a kiküldött tudósok nem sokat nyomnak a latban, ha egy olajmező bányászati jogáról lesz szó. Ezt felismerve Norvégia egy békés utat választott: megegyezett az oroszokkal 2010-ben a Barents-tengeren húzódó határvonaláról, kölcsönös engedményeket téve, az Északi-sarkért folytatott versenyből pedig kiszállt.
Kanada sem fegyverkezik. Ők igyekeznek kiaknázni, hogy az Erzsébet királynő-szigeteket nem vitatja el tőlük senki, így elég magas szélességi fokról számíthatják a kizárólagos gazdasági övezetüket. Nagy hangsúlyt fektetnek az inuit indiánok támogatására, akik a szigetvilág őslakos népe, egyúttal kanadai állampolgárok, és mint ilyenek, Kanada fennhatóságának jogalapjai. Annak ellenére, hogy az ország sem légierőt, sem katonákat nem telepít az északi vidékre, rendszeresen gyakorolják a landolást csapatszállító gépekkel sarki körülmények között. Így ha helyzet adódik, Kanada sem lesz kiszolgáltatott. Nem mellesleg pedig a RADARSAT-II névre keresztelt hármas műholdcsoporttal állandóan figyelik a területet, járőrhajóikkal pedig ellenőrzik a vízi forgalmat.
Az Egyesült Államok praktikusan oldotta meg a katonai jelenlétet. Talán a jövő antarktiszi háborújára készülve alakítottak ki különleges sarki zászlóaljakat, akik szó szerint a jég hátán is megélnek. Probléma, hogy a légierőnek nincs technikája a sarkvidéki landolásra, ezért ezeket a zászlóaljakat szükség esetén ejtőernyővel telepítik. Állandó vadászgépük sincsenek a térségben, és a hadiflotta is Alaszak déli partjainál állomásozik. Hajók helyett a tengeralattjárókra fókuszál az USA, így nem kell jégtörőkkel bajlódniuk, de tengeralattjáró-bázist sem üzemeltet a Jeges-tengeren.
Dánia és Oroszország a ringben
A térképen jól látható, hogy Norvégia, Kanada és az Egyesült Államok kizárólagos gazdasági övezetében is jelentős mennyiségű szénhidrogén található. A Lomonoszov-hátság környékén található ásványkincsek nem ígérnek annyit, hogy megérné akár Amerikának, akár Kanadának, akár Norvégiának komolyabb összegeket feláldozni és konfliktusokat felvállalni. Így a Jeges-tengeren Dánia és Oroszország között alakulhat potenciális konfliktus. Egyelőre higgadtak a felek, de Dánia nem volt szégyenlős a területi igényeinek megállapításakor: a teljes Lomonoszov-hátságot követelik maguknak, szemben az oroszokkal, akik szemérmesen csak az Északi-sarkig tolnák ki a határt.
Cseppet sem mellékes, hogy Dánia EU-tag, és így az ukrán válság kimenetele egészen biztosan befolyásolja majd a jövőbeni megegyezést. Erről Szergej Lavrov azt mondta, hogy Oroszország készen áll megállapodni, de ez akár 15 évet is igénybe vehet. Krím elismerése orosz területként még alku tárgyát is jelenthetné: az EU elismeri a krími status quot, cserébe az oroszok elismerik a dán igényt a Lomonoszov-hátságra. Hiszen Krím is és a Lomonoszov-hátság is jelentős főldgázkészleteket rejt, így aligha megy bele az EU, hogy mindkét terület az oroszokhoz jusson. Természetesen nehéz egy lapon említeni a két térséget: összehasonlíthatatlanul olcsóbb a bányászat és a szállítás Krímből, mint a Jeges-tenger fenekéről.
Szállítás
Sok helyen olvasható, hogy a bányászat mellett a Jeges-tenger másik vonzereje a vízi szállítási útvonal. Ezt azonban nem érintik a határviták, hiszen a hajózható átjárók mind a part közelében vannak. Ettől függetlenül érdemes megemlíteni. Kanada is és Oroszország is sokat vár az elkövetkező évtizedektől: a jégsapka visszahúzódásával a jelenleginél (Panama- és Szuezi-csatorna) sokkal rövidebb vízi összeköttetést lehetne kialakítani Kína irányába. Az orosz parton már jelentősnek mondható teherforgalmat bonyolítanak, az évente két hónapra szabaddá váló vízi úton, és a forgalom növekedését serkentendő több jeges-tengeri kikötőt is fejleszteni kezdett az állam. Az igazi beruházások mégis magánbefektetőkre várnak, de az oroszország elleni szankciók miatt ez egyelőre késik.
