India és Kína határvitája
Háttér
2018. 08. 18. 18:59
A huszadik század határrajzolásai közül az egyik legtöbb kényelmetlenséget okozó tákolmány a Tibet-India-Pakisztán határvonal. Már csak azért is, mert nem rajzolták meg teljesen. A fércmunkán csak rontott, hogy később Tibetet betagozta magába Kína, és a mai napig diplomáciai huzavonák eszköze a határkérdés.
Kína és India között két szakaszon van határvita: Kasmírban és Arunácsal Pradesben. Kasmír esetében Pakisztán is érintett a területi vitákban. Kína a maga részéről 1963-ban tető alá hozott egy egyezményt Pakisztánnal, de ez sem orvosolta a probléma gyökerét. A határvita alapját az adja, hogy a Himalája vidékén nem az európai területi felfogás uralkodott, így a hegyvidék királyságainak nem voltak rögzített határai. Ráadásul az országok között hatalmas lakatlan terület terült el a terepviszonyok miatt. Tibet és India között az 1914-ben született Simla-egyezmény adja a mai határvonal alapját Arunácsal Pradesben, aminek aláírására Kínát is meghívták. Kína hajlott a ratifikálásra, de végül nem tette meg. Ez a későbbi kínai rezsimnek lehetőséget adott, hogy miután Tibetet formálisan is Kínába olvasztották, elvitassák Indiától a mai Arunácsal Prades tartomány java részét. A mai határvonal de facto határ, azaz a felek tiszteletben tartják egymás fennhatóságát a különböző részek felett, de jogilag nem ismerik el azt.
Arunácsal Prades
Arunácsal Prades esetében Henry McMahon brit tisztviselő javasolt határvonalat. Ezt Tibet ugyan elfogadta (1914), de Tibet már a 18. század óta hol erősebb, hol enyhébb kínai függésben állt, így Kína beleegyezése főleg a későbbi fejlemények fényében nagyon fontos lett volna. Az egyezményt könnyen bélyegezte a Kínai vezetés brit erőszaknak (1950), hiszen Kína annak idején nem ratifikálta. A dologban tovább menve Kína a Himalája ottani szakaszára egészen az Assam-síkság széléig fenntartja területi igényét (Tibet nevében). Ebből manapság is vannak csörték, de alapvetően Kína nem igyekszik igényének érvényt szerezni. Az 1962-es Kína-Indiai háborúban néhány hét alatt elfoglalta a kínai hadsereg a vitatott területet, de egyből kis is vonult onnan. Pekingnek talán több haszna szárzmazik a veszély kockázatából, mint a terület megszerzéséből. Újdelhi azóta sok erőfeszítést tett, hogy a területet integrálja India többi részéhez, Arunácsal Prades nevét 1972-ben, tagállami státuszát 1987-ben kapta. A tagállam legnyugatibb ficakjában terül el Tawang megye, amit néhány kínai térkép külön szerepeltet.
Tawang sem Tibethez, sem Brit Indiához nem tartozott, de a földrajzilag Tibet felé nyitott térség mindig is erős összeköttetésben állt Tibettel. Kína ezért sem fogadta el az 1914-es egyezményt, ami Brit Indiához csatolta volna Tawangot. És azóta sem ismeri el. Maguk a britek is csak óvatos kísérleteket tettek Tawangra fenntartott igényük érvényre juttatására, nem tagozták be a brit gyarmatbirodalomba. India függetlenedésekor azonban Tawangot India részének tették, ami ellen Kína tiltakozott.
Kasmír
Brit India több különböző sáttuszú területe közül Kasmíri Fejedelemség volt az egyik legkevertebb egység. A Mogul Birodalom fennhatóságát felváltó afgán uralom után 1819-ben került a vidék a szikhek kezébe, akik frissen alapított államukat némileg szekulárisan, némileg a hiduizmusnak kedvezve rendezték be. A mogul és afgán uralom az iszlám hittel volt összekötve, így a szikh államszervezés a lakosság jelentős részét sértette vallásában. Bár a szikh állam már a század közepére brit fennhatóság alá került, rövid élete ellenére mégis erős állami alapokat szolgáltatott a gyarmatosítóknak, amit ők is tovább erősítettek. Egy évszázaddal később, a brit kivonuláskor a nagyobbrészt muszlim, negyedrészt hindu lakosú fejedelemség (Dzsammu és Kasmír) maga dönthetett, hogy Pakisztánhoz, vagy Indiához csatlakozik. 1947-ben a függetlenség mellett döndöttek. Az újszülött India és Pakisztán mégis kísérletet tett politikai úton megszerezni a fejedelemséget. Mindkét fél talált magának prominens szövetségest Kasmíron belül, aminek következtében politikai patthelyzet keletkezett. Ez egy gyorsan elszabaduló fegyveres konfliktusba torkollott (pakisztáni-indiai háború, 1947-49), ami a mai nagyjából "fele-fele" felosztásban állt meg.
India egész Kasmírt követelte magának (még ma is fenntartja az igényét), ahogy Pakisztán is egész Kasmírt követelte magának (és szintén fenntartja ma is az igényét). Kasmír határai nem voltak megállapítva Tibet felé, India és Pakisztán között nagyon sok térképen olyan határvonalat látunk, aminek a Kínai határhoz közeledve egyszercsak vége szakad, anélkül, hogy Kínához érne. Kasmír Tibet felé rendezetlen határai emiatt lehetőséget nyújtottak Kínának, hogy az 1962-es Kína-Indiai háborúban a lakatlan területeket megszerezze és megtartsa. (Aruácsal Pradessel ellentétben innen nem vonult ki.) A legnagyobb egybefüggő területet Akszáj Csinnek nevezik, ezen Kína utat is épített, hogy Nyugat-Tibetet jobban betagozza az Ujgur Autonóm Terület felől. India nem ismeri el a kínai fennhatóságot a vidék fölött, azonban de facto tiszteletben tartja.
Nagyobb problémát jelent, hogy India a Pakisztán által ellenőrzött területet is ma magáénak igényli. Kína ugyan rendezete a maga határvitáját Pakisztánnal 1963-ban, és ettől mindkét fél egy erősödő együttműködést remélt, nagy gazdasági összefonódás mégsem indulhatott el, hiszen bármilyen infrastruktúrafejlesztés India ellenkezését váltotta ki (mondván, hogy olyan területeken építkeznek, ami jogosan Indiát illeti).
Tibet Kína tyúkszeme
India eszközei Kína akaratának megakadályozására csekélyek. Mégis, ha a Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosó elhúzódó megvalósítására gondolunk, egyből értjük, hogy Kína a katonai és gazdasági fölénye ellenére sem gázolhat csak úgy keresztül az indiai tiltakozáson. Kölcsönös helyzetben vannak ugyanis Tibet tekintetében: ha Kína megsérti India igényét Kasmírban, felrúgja az egyensúlyt, amelyben India elismeri Kína igényét Tibetben. India ebben a játszmában a puskaporos hordó zsinórját tartja, ugyanis nagyon sok tibeti emigráns húzza meg magát a Himalája indiai oldalán, ahogy a dalai láma is Indiában székel. Ha a kölcsönös igény-elismerést valamelyik láncszemnél megbontanák, olyan konfliktus-spirálba keveredne mindkét ország, amitől idáig nagyon igyekeztek távol tartani magukat.
Doklam-fennsík
A Doklam-fennsíkra Bhután tart fenn igényt, és kínai ellenőrzés alaltt áll az indiai határ közelében. India támogatja Bhután igényét, és ahogy a 2017-es Doklam-konfliktus mutatta, késlekedés nélkül beavatkozik Bhután oldalán. Az események arra is engednek következtetni, hogy Kína ezt és a fentebb vázolt dinamikát nem elszenvedi, hanem felhasználja a céljai érdekében. A Doklam-fennsíkon megkezdett útépítés - mely sértette Bhután területi igényét, s így Indiát - végül kínai engedménytétellel (visszavonulás) zárult, tehát látványában India "győzött". India számára aránylag nagy volt a tét, hiszen az eset precedensül szolgálhatott volna a többi vitatott terület ügyében is. Az is látható volt viszont a visszavonulást követő hónapokban, hogy India "kevésbé figyel oda" Kína pakisztáni infrastruktúra-fejlesztéseire. Kínának aligha volt olyan fontos az út a Doklam-fennsíkon, mint a pakisztáni beruházások, amiket India nehezített.
