Mennyire hiányzik a Türk Tanácsból Magyarország?
Elemzés
2018. 09. 09. 20:38 Sudár István
"magyarul beszélünk, ez egy egyedülálló és különös nyelv, amely a türk nyelvekkel áll rokonságban", mondta Orbán Viktor szeptember harmadikán a Nomád Világjátékokon Kirgizisztánban. Hozzátette, Magyarország ápolja "türk gyökereit", így aztán nincs abban semmi meglepő, hogy Magyarország megfigyelői státuszt kapott a Türk Tanácsban ugyanezen napon. Miről van szó?
Nem kavart nagy hullámokat a nemzetközi vizeken, hogy Magyarország egy meglehetősen szűk klubban kapott megfigyelői státuszt: a Türk Tanács (teljes nevén Türk Nyelvű Országok Együttműködési Tanácsa) mindössze négy tagot számlál, egy tag jövőre lép be, Türkmenisztán pedig lehetséges jelölt. Itthon annál inkább hangzott furcsán, hiszen a második világháború előestéjén kívül nem emelkedett még kormányzati szintre a magyar türk eredet-elmélet.
A Türk Tanács Törökországot, Azerbajdzsánt, Kazahsztánt és Kirgizisztánt tömöríti, céljuk a szorosabb együttműködés, de az Eurázsiai Unióhoz hasonlóan egy elsősorban külsőségekben létező szervezetről van szó. Ötlet szintjén felmerült már a közös valuta és a vámunió terve, de leginkább kulturális csereprogramokban csíphető nyakon a kooperáció. A Türk Tanács célkitűzései közül figyelemre méltó a közös álláspontra törekvés külpolitikai kérdésekben, a kedvező feltételek teremtésének igénye a befektetések és kereskedelem terén, és a tömegkommunikációban való együttműködés terve. Ezekből viszont még semmi sem valósult meg, a céljuk az, hogy a bilaterális megállapodásokat kierjesszék a Türk Tanács országaira.
Mennyire hiányzik Magyarországnak?
Szíjjártó Péter külügyminiszter a Nomád Világjátékokkal párhuzamosan megrendezett Türk Tanács ülése alkalmoból azt mondta, hogy közép-ázsiai országok gazdasági felemelkedéséből a magyar gazdaságnak meg kell próbálnia kivenni a részét és hasznát. A Türk Tanács országai az utóbbi időben évente átlagosan 4%-kal növelték a termelésüket, szemben Magyarország 2%-ával, így valóban egy dinamikus régióról beszélhetünk. A külügyminiszter meg is nevezte a kooperáció területét: a kirgizisztáni turizmusban lát lehetőséget, és aki járt már ott, az nem is csodálja ezt. Kirgizisztán egy csodaszép ország, nagyon kevés turistával, jó sípályákkal (amin bőven van mit fejleszteni), és sokan álmodoznak arról, hogy az ország megőrzi ismeretlenségéből fakadó varázsát és nyugalmát.
Az Eximbank 1,5 milliárd dolláros hitelkeretet nyitott a régióban befektetni szándékozók számára, ezen belül 65 millió dollárt kimondottan a magyar-kirgiz vállalatközi együttműködés fejlesztésére.
Fejleszteni van is mit: a régió országainak Magyarországgal bonyolított kereskedelme harmatkönnyű. Legértékesebb exportpartnerünk Törökország, ahová 1,46 milliárd dollár értékben szállítunk, de Törökország importjának ez csak a 0,9%-át teszi ki. Pont Kirgizisztán a legjelentéktelenebb a sorban: tízmillió dollár értékben exportálunk oda, zömmel gyógyszereket, ami a Kirgiz import 0,2%-át jelenti, és 209 ezer dollár értékben szállítunk tőlük, többnyire dohányt, ami a teljes kirgiz kivitel kemény 0,02%-a. Hasonlóan vékony üzlet az üzbég importunk: 97%-ban gyapotot hozunk tőlük, 115 ezer dollár értékben, ami Üzbegisztán kivitelének 0,001%-át teszi ki. Elkeseredni így sincs okunk: legalább mindegyik ország irányában kereskedelmi többletet könyvelhetünk el, ráadásul az exportunk több termékcsoportból áll össze, ezáltal nincs túlzottan kiszolgáltatva egy-egy iparág teljesítményének. Az öt belső-ázsiai türk országgal (Törökország nélkül Üzbegisztán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Azerbajdzsán, Türkmenisztán) 240 millió dollár értékű magyar kivitelt könyvelhetünk el, szemben a 83 millió dollár értékű magyar behozatallal.
A magyar export fő termékei a gyógyszerek és a gépipari termékek, de az Azerbajdzsánba irányuló kivitelünk több, mint negyedét ásványvizek és üdítőitalok teszik ki, ami az elmúlt évek nagy dobása volt. Hogy reális-e a kereskedelem fejlesztése, az csak az elvárásoktól függ: igazából a türk nyelvű országok egymásnak sem a legnagyobb kereskedelmi partnerei: a régióban Oroszország, Irán és Kína tartja őket vonzásában.
Török nyelvű országok egymás között
Kína hatalmas nyersanyagigénye jelentősen felülírta a kilencvenes-kétezres évek nemzetközi fejlesztési terveit. A földgázban gazdag Üzbegisztán és Türkmenisztán jó alternatívát jelenthetett volna az orosz földgázra, de mire az Európai Unió komolyabban gondolkozni kezdett volna a költséges Nabucco vezeték megépítéséről, Kína már építeni kezdte a sajátját, és lényegében egymaga (Iránnal egyetemben) fel is vásárolja a belső-ázsiai földgázt. Türkmenisztán exportjának 71%-a Kínába irányul, Üzbegisztán lényegesen diverzifikáltabb: az ottani kivitel 22%-a megy Kínába.
Oroszország a legnagyobb exportőre és importőre Kazahsztánnak, Azerbajdzsán behozatalában is Oroszország a legfontosabb partner, de kivitelében már Olaszország, ahová főleg kőolajat szállít. Törökország legnagyobb partnere Németország mindkét irányban, így tényleg azt mondhatjuk, hogy a Türk Tanács egy fölülről kitalált kezdeményezés, semmint egy természetes együttműködés intézményesülése. Ennek megvannak a gazdaságtörténeti okai is: a hajózás 16. századi fellendülésével az eurázsiai kereskedelem az Indiai-óceánra tevődött át, és Közép-Ázsia már csak a kínai-orosz áruforgalomba tudott bekapcsolódni. A természetföldrajz is vastagon rányomta ujját a kereskedelemre: az Eurázsiai-hegységrendszer nyugat-keleti vonulatai az Észak-Déli kereskedelmet megnehezíti, de a Kizil-kum száraz vidéke sem kedvez neki. A Türk Tanács országainak egymással való kereskedelmét pedig a Kaszpi-tenger bonyolítja meg, bár elvben semmi akadálya nem lenne, hogy intermodális szállítással oldják meg a feladatot, ha lenne áru, amit feltétlenül a tengeren át kellene juttatni.
Azerbajdzsán lelkes
Kicsit figyelmesebben bogarászva az ember észreveheti, hogy a Türk Tanácsról szóló információs anyagok jó része azeri kötődésű. Azerbajdzsán nagyon örülne, ha Kazahsztán és Üzbegisztán az Európába és Törökországba irányuló kereskedelmét a Kaszpi-tengeren és Azerbajdzsánon át bonyolítaná le. Ezügyben nem győzi hangsúlyozni a Török Tanács fontosságát és a közlekedési miniszterek első tanácskozását is 2013-ban Bakuban, az ország fővárosában szervezték meg. Természetesen e jeles eseményen nyilatkozatot is adtak ki, hogy mennyire fontos törekedni a szorosabb térségi együttműködésre. Azerbajdzsán egyébéknt nem a levegőbe beszél: kőolajból származó számolatlan bevételeiből a bakui kikötőt évi 25 millió tonna teherforgalom lebonyolítására tették alkalmassá, és a Baku-Fekete-tenger vasútvonalon is jelentős fejlesztéseket foganatosítottak.
A szorgalom nem véletlen, ha figyelembe vesszük, hogy a szovjet utódállam földrajzi környezete leginkább az Oroszországgal, vagy azon keresztül folytatott kereskedelemre predesztinálná. A délről szomszédos Örmény-magasföld nemcsak domborzati, hanem politikai akadályokkal nehezíti a közel-keleti kapcsolatok kiépülését, bár mivel mindkét térség fő exportcikke a kőolaj, sok üzlet egyébként sem köttetne.
A türk nyelvek tengere
Térképünkön feltüntettük a legfontosabb tudnivalókat a türk nyelvekről. Mivel a magyar miniszterelnök nagy szavakra ragadtatta el magát korábban a Magyar Tudományos Akadémia vonatkozásában, újabban a magyar eredet vonatkozásában, ezt a térképet nem a magyar, hanem a rendelkezésre álló török nyelvészeti adatokból állítottuk össze. Amint bebizonyosodik, hogy mindez egy Habsburg összeesküvés volt csupán, mi leszünk az elsők, akik jurtákkal díszítjük ki a térképet a németországi Hunsrücktől a kecsua indiánokig.
A magyar a nyelvészet szempontjai szerint a mi nyelvünk nem tartozik a türk nyelvek közé, ahogyan a Türk Tanácsból kihagyott Tadzsikisztán sem. A tadzsik nyelv az iránival rokon, a mongol pedig az aljtaji nyelvek egyike, noha az altáj népcsoport viszont éppen török nyelvet beszél, ahogy azt talán néhányan furcsállanák a térképet böngészve.
Erdogan eszközei lesznek a török nyelvű népek?
Míg Azerbajdzsán egy alternatívát próbál kovácsolni az évezredes útvonalak helyett, addig Erdogan török elnök feltűnően hangsúlyozza, hogy a török nyelvű népek mennyire összetartoznak. A Nomád Játékok alkalmából Erdogan reményét fejezte ki, hogy a török nyelvű népek együttműködésébe a ciprusi törökök is jobban bekapcsolódnak majd a jövőben. Ez meglehetősen vésztjóslóan hangzik azok után, hogy Erdogan Törökországa már korábban is tett erőfeszítéseket, hogy a világban élő török nyelvű kisebbségek patrónusaként léphessen fel. Patrónus abban az értelemben, hogy a szeparatista mozgalmakat anyagilag vagy egyéb módon támogassa.
Emlékezetes az eset, mikor 2009-ben a kínában két ujgur halálát követően véres tüntetések törtek ki az Ujgur tartomány fővárosában, Ürümcsiben. A tüntetések rövidesen ujgur-han etnikai összecsapásokba fordultak, amiben 197-en vesztették életüket. Az ujgurokkal szimpatizáló híradások mind a 197 áldozatot ujgurnak írták, és feszült figyelemmel kísérte a török közvélemény, hogy Erdogan mit lép. Végül egy nyilatkozatot tett, amiben arról beszélt, hogy népirtásra emlékezteti az eset, és csodálja, hogy a kínai hatóságok nem tettek meg mindent, hogy az eset ne fordulhasson elő. A média a népirtás szót kiragadta, és Erdogan ellenzéke össztüzet zúdított rá, hogy népirtással vádolja Kínát, míg a szélsőséges törökök azért támadták Erdogant, mert "nem állt ki az ujgurokért".
Az ujgurok iránt érzett szimpátia nem előzmények nélküli, de nem is tekint vissza nagy múltra. Erdogan volt az, aki pénzügyi segítséget nyújtott az ETIM-nek, a Kelet-Türk-Iszlám-Mozgalomnak, ami 1990-ben alakult a kínai Ujgur tartományban, és a kínai hatóságok ellen több halálos terrortámadást is végrehajtott. A kilencvenes évek elején Törökországban is robbantottak, az ottani kínai követséget támadták meg. Kína kedvéért az Egyesült Államok 2000-ben vette fel a terrorszervezetek listájára, Törökország viszont csak 2017 augusztusában szánta rá magát a döntésre. Egészen addig menedékjogot biztosítottak az ETIM aktivistáinak például úgy, hogy török útlevelet adtak ki nekik. Bár nem bizonyított a török támogatás, de sok feszültséget okozott Kína és Törökország között, hogy bizonyos terrortámadások elkövetői olyan ujgurok voltak, akik török útlevéllel rendelkeztek.
Ennek ellenére Kínának is kapóra jön, ha Törökország viszi a prímet az ujgur szeparatisták körében, mert ha nem, a vákuumot hamar betöltené az Iszlám Állam valamelyik fiókszervezete, és akkor nehezen lehetne ellenőrzés alatt tartani a helyzetet. A török nyelvű népek többnyire iszlám vallásúak és Kínában, Oroszországban, Iránban is nagy számú kisebbségeket alkotnak, de az ujguroktól eltekintve nincs erős szeparatista mozgalmuk. A veszély viszont mindenütt ott lappanghat, és Törökország a Türk Tanácson keresztül sokat profitálhat abból, ha a törökül beszélő népek védnökévé válna.
Alkupozíciót jelent ugyanis, ahogyan a németországi törökökön keresztül is bizonyos kérdésekben manipulálni tudja Németország belpolitikáját. A németországi török imámok például áttételesen a török államtól kapják a fizetésüket, így elköteleződésük Erdogan iránymutatása felé nem kétséges. Ha hasonló befolyást tud szerezni az iráni vagy oroszországi türk népek támogatásával, az növelné Erdogan politikai eszköztárát. Napjainkban azonban nem áll fenn hasonló helyzet, a ciprusi törökök Ankarához édesgetése beruházásokkal és hitelekkel még csak pár éve tartó mutatvány.
Mihez kezd mindezzel Magyarország?
A Türk Tanács megfigyelő tagjának lenni protokolláris dolog, talán jelent némi bizalom-bónuszt a magyar befektetők számára a térségben, bár az azeri baltás gyilkos ügyéből megtapasztalhattuk, hogy Közép-Ázsiában kifinomult játékszabályok szerint zajlik az üzlet. A Türk Tanács asztalánál ülni nem egy nagy lakmározás, de ahogy Azerbajdzsán és Törökország is megpróbálja valamire felhasználni, talán a magyar külügy is nyer valamit vele. Talán az általunk jól ismert nevekkel Kirgizisztán üdülőövezetei is megismerkedhetnek?
