Ki lakik ott Keleten? 1.
Elemzés
2012. 10. 07. 10:54 haboru
Egyre többen mondják meggyőződéssel, hogy a háború ígyis-úgyis bekövetkezik az Izrael-Irán konfliktusban, pedig az ellenkezőjére utaló jeleket is olvastam-hallottam a napokban. De kik fognak háborúzni, ha mégis úgy alakul?
Bevallom, meglepett, hogy Ázsia formálódó diplomáciai hálója mennyire szövevényes, és mennyi ellentét lapul a mélyében. Vannak egyszerűen működő kapcsolatok is, nézzük előbb ezt! Pakisztán, Irán, Szíria és Libanon között klasszikus katonai szövetség van. Ezen koalíción belül a szír-iráni kötelék a legerősebb, és legrégibb. Figyelemre méltó probléma azonban, hogy nem alkotnak egységes földrajzi területet. Fegyvereket például nem tudnak cserélni anélkül, hogy abba ne kéne bevonni vagy Törökországot, vagy Irakot. Emiatt egy esetleges háborúban első lépés lenne a korridor kialakítása, ami a jelenlegi viszályokat nézve egyértelműen Törökországból hasítanának ki. Csakhogy az a vidék (Törökország Délkeleti része) három szempontból is meglékelné a szír-iráni szövetség erejét. Egyrészt azért, mert a szír polgárháború fejleményei miatt Törökország jelentős haderőt állomásoztat a térségben már most, következésképpen itt eleve egy álló front várható, nem lehet lerohanással megszerezni. Másrészt ennek a vidéknek a lakói a kurdok, akik szeretnének önálló országot létrehozni Irak, Törökország, Szíria és Irán megnyírásával, azaz ők ebben a konfliktusban senki oldalára sem állíthatók tartósan. Ők a nevető, vagy síró harmadik. Mert nagyon is veszélyeztetettek, ha felidézzük azt a fogalmat, hogy örmény népirtás. Harmadik dolog pedig, ami biztosan egy tartós gócponttá teszi majd a térséget, hogy magashegységi területről van szó. Egy magashegység a Közel-Keleten olyan bevehetetlen erődöt jelent, mint egy magashegység Afganisztánban. Már egy évtizede próbálják (próbáljuk) kiterjeszteni a NATO-barát afgán kormány fennhatóságát egész Afganisztánra, és még mindig nem sikerült.
Láncreakció
Valahogyan Szíria csúszott le a diplomaták szőnyegéről a leginkább, hiszen nem elég, hogy a saját lakosságát hogyan pusztítja Bashar al-Assad, hatalmának védelme érdekében még Törökország területén is támad a felkelőkre. Ennek persze van egy szír nézőpontja is: a felkelők Törökország területéről minden további nélkül tudnak támadást indítani Assad ellen. Törökország tehát éppúgy kompromittálódik, hiszen még a hadserege is jelen van a térségben, mégsem akadályozza meg, hogy a Szír polgárháború házon kívülre eszkalálódjon. Assadnak, mint Szíria nemzetközileg nyilvántartott vezetőjének nem kéne sokat gondolkoznia, milyen okkal üzenjen hadat Törökországnak. Nyilvánvalóan okkal nem történt ez meg eddig. Ha ez megtörténne, Irán természetesen eleget fog tenni szövetségesi kötelezettségének. Azonban aránytalanná teszi a felállást, hogy Törökország NATO-tag, és egyúttal lehetőséget ad Pakisztánnak, hogy a NATO-barát Afgán kormánnyal „rendezze” a határvitáját. Szigorúan a kapcsolatokat nézve tehát egy török-szír háború a teljes NATO-t és Afganisztánt, másik oldalon pedig Libanont, Iránt és Pakisztánt érintené.
Ez már egy meglehetősen véres konfliktus, amiben a technikai és anyagi erőfölény a NATO kezében van, a taktikai erőfölény pedig a helyiekében. A hidegháborútól napjainkig lejátszott konfliktusok tanulsága alapján ez egy hosszan elhúzódó, lezárhatatlan vérfürdő lenne. Lennének azonban olyan vonatkozásai, amik más országokat lépésekre kényszerítenének. Az egyik hozadéka egy ilyen konfliktusnak az lenne, hogy igaz, hogy állóháború alakulna ki, az Egyesült Államok jelenléte akkor is stabilabbá válna, és bár a hegyvidéki területeken patthelyzet állna fenn, a síkságokon, mint amilyen a Belső-Ázsiai olajmező, ellenerő híján az USA befolyása korlátlanul megerősödhetne még hadüzenetek nélkül is. A másik hozadéka globálisan nézve is katasztrofális: hadszíntérré változna a Perzsa-öböl, ahonnan így nem lehetne szállítani, vagy nem olyan volumenben a kőolajat. Áruhiány, áremelkedés, járulékos áremelkedés. Az USA belső-ázsiai befolyása az elmúlt években is egy olyan rémkép volt, ami összekovácsolta az egyébként egymásra is fújó Iránt és Oroszországot. Oroszország tehát nyíltan vagy burkoltan mindenképpen ellenerőt fog állítani a NATO-val szemben. A kőolaj problémája pedig Kína számára kritikus, akinek minden csepp olajra szüksége van a növekedése fenntartásához. Nem várhat persze több olajat egy esetleges hadba lépéstől, sőt, háború esetén más iparágak nyersanyagellátása is veszélybe kerülne, de vannak azért érdekes érvek Kínában is.
Shanghai Cooperation O.
2001-ben, egy 1996-os együttműködés kiszélesítése eredményeként jött létre a Shanghai Cooperation Organisation (SCO), Oroszország, Kína, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán között. A szervezetnek olyan nemes célkitűzései vannak, mint a terrorizmus és a drogcsempészet elleni közös fellépés, de az utóbbi néhány évben közös hadgyakorlatokkal, a hírszerzés információinak és a haditechnika megosztásával bővült a paletta. A felépítésük is ütemesen fejlődik. Egyrészről az országok vezetői tartanak tanácskozásokat, valamivel sűrűbben a minisztereik is, de állandó koordináló szervként működik a titkárság, ami stabilabbá teszi az egész szövetséget. Néhány éve létre jött a Regionális Anti-terrorista Szervezet az SCO-n belül, ami szintén rendelkezik állandó testülettel, így gyakorlatilag elmondhatjuk, hogy egy aránylag magas szintű integrációról van szó. Az SCO természetesen egy békés valami, hiszen éppen annyit foglalkoznak a kulturális kérdésekkel, mint a fegyverekkel, vagy a gazdasági együttműködéssel. Jó, talán ez utóbbi kettővel kapcsolatban több egyeztetésre van szükség, de ezt bárki megértheti. Az SCO-ról még annyit érdemes megemlíteni, hogy a nyugati hírügynökségek érdektelenségét is áttöri olykor-olykor olyan hír, hogy Kína és Oroszország éppen milyen szerelmes tárgyalásokat folytat a katonai együttműködésről. És hát ne felejtsük el azt a sundám-bundám ügyet sem, mikor két éve egy ukrán anyahajót megvett Kína, hogy luxushajót alakítson ki belőle turisztikai célból, de véletlenül egy aránylag ütőképes fenevad született belőle, aminek köszönhetően lemondott Malajzia, Vietnam és a Fülöp-szigetek a Dél-Kínai-tengeri földgázmezők területi igényeiről. Szóval az SCO nem egy NATO, de azért nem is egy Visegrádi Négyek.
Ellenségek szövetsége
És hát itt jön az a rész, ami még a három részre szakadt Magyarország történetén nevelkedett embert is zavarba ejti. (Akkoriban az ország vesztét okozó Oszmán Birodalommal taktikai szövetségre lépett Erdély, és a rend helyreállítása érdekében időnként háborút indított a törökök segítségével a Magyar Királyság ellen, ami Habsburg irányítás alatt szintén igyekezett egységet teremteni Erdély megtámadásával, olykor a törökökkel megállapodást kötve. Most akkor ki volt az ellenség?) Az SCO-nak vannak tagjelöltjei is, akik egyelőre mint megfigyelők vesznek részt az értekezleteken. Ilyen például India, akinek van határvitája Kínával, és gazdasági ellentéte is. De ilyen például Afganisztán is, aminek a hivatalos kormánya gyakorlatilag az Egyesült Államok delegációja. Vagy ilyen megfigyelő tag Pakisztán is, akinek határvitája van Afganisztánnal is és Indiával is. Ezek után pont Irán ne lenne megfigyelő tag? A megfigyelő státusz persze a háború szempontjából nem követel meg semmit Oroszországtól vagy Kínától (az SCO-nak egyébként is csak a terrorizmus terén vannak megállapodásai, a háború kérdését még nem szabályozták), de ettől még több, mint az ég világon semmi.
A következő rész tartalmából...
Első nekifutásra most ez elég lesz, de meg fogom még magyarázni a térképre berajzolt vonalakat (Szerbia-Oroszorszáááág???), szót kell ejteni arról, hogy hány gyújtózsinór található a Közel-Keleten, és még sok egyéb mellett az iráni elleni szankciók közvéleményre gyakorolt hatása, vagy az izraeliek háborúhoz való viszonya is tartogat furcsaságokat.
