Ki lakik ott Keleten? 2.
Elemzés
2012. 12. 09. 13:55 haboru
Folytatva ott, ahol abbamaradt. Ki lakik ott Keleten, és mi a motivációja? Egy talány a jövővel kapcsolatban megoldódott: az Egyesült Államokat nem egy háborúpárti őrült fogja vezetni a következő négy évben, hanem továbbra is Obama, akit az ellenzék azzal vádolt meg, hogy hagyta elúszni Amerika erőfölényét a bolygón. Hová vezet ez a tétovaság?
Mielőtt az Első Világháború kitört, senki sem mondta volna meg előre, hogy mikor lesz és mekkora lesz. Továbbra is bízok abban, hogy a demokráciákban a vezetők ismerve polgártársaik háborúellenes beállítottságát, mindent elkövetnek, hogy elkerüljenek bármilyen háborút. Ez persze nem a meggyőződésem, de le kell szögeznünk, hogy bármilyen izgalmas is lejátszani egy lehetséges háború forgatókönyvét, valójában senki sem várhat egy háborút, a háború rossz, a háború bűn.
Mára két dolog egyértelművé vált: az Egyesült Államok nem fogja kirobbantani a háborút, valamint Oroszország nem fog együttműködni a NATO-val. Azáltal, hogy újraválasztották Obamát, az amerikai diplomáciában nem áll be jelentősebb fordulat. Aktív Kelet-Ázsia-politika, és a közel-keleti jelenlét racionalizálása. Azaz: a katonai szerepvállalások csökkentése, a hadi kiadások megvágása. Amerika gazdasági növekedése éppúgy lelassult, mint Európáé, de Amerikában eddig még csak kötéltáncot jártak, valódi lépésekre csak augusztus óta szánták el magukat (például pénzügyi eszközvásárlási program a gazdaság serkentésére). Oroszország és a NATO kapcsolata nem ennyire konkrét. Oroszország ha nem lenne, ki kéne találni. Vonatkoztassunk el attól, hogy milyen országok vannak most a Földön, és csak gondolkozzunk földrajzi terekben, bányakincsekben, termőterületekben! Ha bekarikázzuk a különböző termőterületeket, a közelükben lévő bányakincs-lelőhelyekkel, ügyelve a domborzati és éghajlati határokra, akkor olyan területeket kapunk, amiket nevezhetünk földrajzi erőtérnek vagy akárminek, történelmi korokon áttetsző kultúrtereket kapunk. A lényeg itt az, hogy Oroszország úgy ahogy van egy önálló, teljes, kifejlett erőtér, egységes irányítás alatt, és ezért nem lehet Oroszországra másként tekinteni, mint a jövő egyik kulcsszereplőjére. Ez most egyrészről Kolombusz tojása, másrészről végtelenül együgyű megállapítás, de szükséges. Napi szinten amit az újságok megírnak, a külpolitika konkrét afférjai, a gazdasági versengés mindenféle apró-cseprő konkrétumai mind olyan dolog, ami egy évszázad távlatából csak egy-egy pixel. Egy évszázad távlatából viszont továbbra is fontos, hogy Oroszország a jövő egyik kulcsszereplője, már csak azért is, mert a Kremlben is így tekintenek magukra. Ez egy Izrael-Iráni konfliktusban például azt jelenti, hogy Oroszország törvényszerűleg beavatkozik a konfliktusba valamilyen formában.
A kérdés itt az, hogy miért nem a NATO oldalán? A kilencvenes években komoly erőfeszítéseket tett az amerikai diplomácia, hogy ne csak Kelet-Európát húzzák be, hanem Oroszországot is, mielőtt még talpra állna a '70-es évek óta gyűrűző gazdasági és politikai válságából. (Oroszország ugyan nem a Szovjetunió, de a problémák folytatólagossága szempontjából Moszkva az Moszkva) Néhány kézzel fogható konfliktus azonban felsorolható, ami azt támasztja alá, hogy a hidegháborús szembenállás hagyománnyá vált, és a kilencvenes évek közeledése csak tiszavirág volt. Abházia vitája Grúzia és Oroszország között, ami 2008-ban háborúvá vált. Ebben az Egyesült Államok nyíltan Grúzia mellé állt. Nabucco földgázvezeték, ami mint ötlet is egyértelmű beismerése annak, hogy az EU alapvetően nem tartja elképzelhetőnek azt, hogy partnert lásson Oroszországban. És a mostani kulcsterület: Belső-Ázsia.
Mint a hála Istennek felbomlott Szovjetunió része, vagy a cári Oroszország része, Belső-Ázsia továbbra is a Kreml magas szintű érdekszférájába tartozik. Ennek sok konrét oka is van, semmiképpen sem egy olyan elnagyolt érvelésről van szó, mint amilyen Amerika terrorizmus elleni háborúja. Eleve a korábbi évtizedek és századok folyományaként ott élő orosz lakosság már mutatja, milyen összetett dologról van szó. Éghajlat szempontjából elátkozott terület, a globális felmeledegés egyik első számú áldozata. A Föld egyes részeit a víz lepi majd el, itt viszont a víz hiánya teszi majd még kietlenebbé a régiót. Két jelentős vízfolyása az Amu-darja és Szir-darja több országon is keresztül folyik. Akiknél ered, övék az első szó, akikhez pedig el kéne jutnia, övék az utolsó. Ezek az országok egymás legfőbb riválisai, mert elhasználják egymás elől a vizet. A rivalizálás pedig igen ostoba dolog egy olyan régióban, ahol a föld energiahordozókat rejt. Mert az ilyen riválisok mindig találnak segítő kezet, és Amerika nem riadt vissza ettől az ősi területtől, ami még a 19. században is elérhetetlen volt a nyugati utazók számára, Oroszország pedig eleve konyhakertként tekint rá. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha az SCO leple alatt Kína is aggodalmát fejezné ki a térség instabilitása miatt. Egészen konkrét neve is van ennek a területnek: ezt hívják Turáni-medencének. A Turáni-medence történelme hihetetlenül izgalmas, de most csak egy fő vonást az egészből: több ezer év tapasztalata a diplomáciai cselvetésben. Sokat hallunk majd még róluk, úgyhogy röviden valljanak színt, mi a nevük és kit választottak barátnak (aki ellen majd cselt szőnek)!
Első körben megelégedhetünk a felszínnel. Kazahsztán a nemrég feltárt kőolaj- és földgázmezőivel arab típusú fejlődésnek indult, új fővárosuk Astana az állami beruházásoknak köszönhetően lassacskán Dubai babérjaira fog törni. SCO alapító tag. Déli szomszédja Üzbegisztán a hajdani Timurida Birodalom magja, Szamarkand különleges romjaival, másfelől viszont egy gödör a civilizációban. Mikor Orbán Viktor azt mondja, Magyarország egy félázsiai ország, biztosan Üzbegisztánra gondolt. Az elnök Islam Karimov a szovjet kivonulás óta szolgálja népét elnökként, mert úgyszólván kiűzte az oroszokat. Minthogy Üzbegisztánnak nem jutott a jelentős bányakincsekből, nem jutott kimondottan előnyös éghajlat, ezért aztán a mezőgazdaságnak is csak a szovjet baklövések szövődményei jutottak, nem sokan figyelnek igazán oda, hogy Üzbegisztánban mi újság. Mert egyébként Üzbegisztánban az újságok, rádiók, a tévécsatornák és a hírügynökség állami irányítás alatt állnak, és bár a kormányzat büszkén hirdeti, hogy minen erejével az emberi jogok érvényre juttatásán dolgozik, a jelentéktelen ellenzék ezeket a törekvéseket mindig elkaszálja a parlamentben. Egyszerűen hiába van még kétharmadnál is többje Kamirovnak, nem tud olyan törvényeket hozni, ami ne bélyegezné az országot egy jogtipró önkényes ókori fejedelemségnek. Az SCO tagja. Déli szomszédja Türkmenisztán, szintén a 97%-os választási győzelmek országa, 2006-ban vesztette el a vezetőjét, aki egy Sztálin típusú személyi kultuszban látta az ország jövőjét. Helyettese viszi azóta a lángot a kijelölt úton. Emberi jogok tiprása, önkény, satöbbi, egy jelentős különbséggel, jelesül hogy van kőolaja és földgáza. Repterét és vasúthálózatát a NATO is használja, ami nagy segítség az afganisztáni csapatok utánpótlásában. Mondhatni, hogy Türkmenisztán Amerikát választotta.
A medence peremét képező Pamír és Altaj hegység láncain lévő Kirgizisztán és Tadzsikisztán közlekedés szempontjából meglehetősen fontosak. Kirgizisztán nemcsak SCO tag, hanem NATO bázisnak is helyet ad, de az igazán “nemsemmi” az Tadzsikisztán, aki se a NATO felé, se az SCO felé nem kötelezte el magát. Közvetlenül a szovjetek kivonulása után polgárháborúba süllyedt az ország, és itt most egy olyan országról van szó, aminek a területének nagy része 3000 méter fölött van a tenger szintjéhez képest, magyarul még Afganisztánnál is befejezhetetlenebb háborúskodás színhelye. Ennek ellenére többé-kevébé ki tudott alakulni már a dominancia, és ugyancsak egypártrendszerű formálisan demokratikus államról van szó. Tadzsikisztán Ázsia Svájca, félázsiai értelemben persze. Ásványkincs, termőföld és béke híján az ország egyelőre egyetlen dologból tud profitálni: a kábítószer- és fegyverkereskedelemből. Ehhez szükséges távolt tartani mindenféle NATO-t és SCO-t. Ilyen értelmű semlegesség. Földrajzos körökben egy szebb jövő is kirajzolódni látszik: a hegyláncok gleccserei és tengerszemei, az Amu-darja forrásvidéke és más vízfolyások víz nagyhatalommá emelik Tadzsikisztánt, amit még nem sikerült kiaknázni ezidáig, de a térségi együttműködés alapját képezhetné.
Ez tehát nagy vonalakban a Turáni-medence. Egy háború befektetés. A magyarok portyáitól kezdve a keresztes hadjáratokon át a szovjet terjeszkedésig mindig szempont volt az, hogy mi lesz a jutalom, és a Turáni-medencében most már van jutalom. Gyújtózsinór viszont nincs, legalábbis olyan jól kialakított beszállási pont, mint amilyen a Közel-Keleten van. A háború veszélye tehát első körben nem fenyegeti, külkapcsolatai révén viszont egy háborús konfliktus közepén találhatja magát.
A Turáni-medence a maga sajátos módján összekapcsólódik a Közel-Kelettel, csak úgy, mint a Selyemút idején. A Közel-Kelet kulcsfigurája Izarel és Irán, ebből Irán már önmagában is, mint déli szomszéd igyekszik befolyást szerezni a Turáni-medencében (ebből ered az orosz-perzsa konfliktus), és a távolságtartó pártfogója, Oroszország is. És a befolyás igazából nem más, mint hogy a saját cégeikkel bemehessenek az országba. Kapjanak bányászati jogot, vagy bányakincs-keresési jogot, adókedvezményt. Ezt csinálja a maga kispályás módján Magyarország is, mikor Kazahsztánban a Mol-t tolja, Azerbajdzsánban pedig kereskedőházat nyit. Nem kíván tehát háborút az ilyesmi, csak súrlódásokat.
De az a tény, hogy Izrael miniszterelnöke úgy érzi, hogy az országát el akarja pusztítani Irán, és az a másik tény, hogy Irán úgy érzi gazdaságilag sarokba szorították, és az a harmadik tény, hogy egy konfliktust megnyerni Izraellel szemben mit jelentene a Közel-Keleten, egészen más jellegű súrlódás.
A következő cikkben összeillesztem a részeket, milyen messzire vezet az Izrael-Iráni konfliktus szövetségi hálója.
