A Gazprom és a Türkmengas összecsapása
Elemzés
2015. 10. 16. 14:22
Kevés olyan iparág van, ami érdekei miatt háborúk robbannak ki, de amelyik ilyen, ott mindig cifra dolgok történnek. Különösen a földgáz esetében, és még különösebben Belső-Ázsiában, ahol a földgázipari cégek állami tulajdonban vannak, így egy állam eszköztárával képesek az üzletpolitikájukat alakítani.
A türkmenisztáni Türkemengas nem pusztán egy prosperáló állami cég, ami fontos Türkmenisztán számára. Türkmenisztánban a Türkmengas bevételei biztosítják Berdimukhamedov elnök nagyszabású beruházásait, tekintélyuralmát, erkölcsrendészetét és jó egészségét. A Türkmengas bevételei mellett eltörpül Türkmenisztán többi gazdasági szereplője, így az ország számára kézenfekvő stratégiai célkitűzés a cég érdekeinek tűzön-vízen való keresztülvitele.
Az oroszországi Gazprom nem pusztán egy prosperáló állami cég, ami fontos Oroszország számára. Oroszországban a Gazprom bevételei biztosítják Putyin elnök nagyszabású beruházásait, tekintélyuralmát, erkölcsrendészetét és jó egészségét. A Gazprom bevételei mellett eltörpül Oroszroszág többi gazdasági szereplője, így az ország számára kézenfekvő stratégiai célkitűzés a cég érdekeit tűzön-vízen keresztülvinni.
Berdimukhamedov imádja a lovakat, és a közmunkaprogramnak köszönhetően az országban mikroszkopikus a munkanélküliség. Bár a szabadkereskedelem sem közismert fogalom, nem szerveződik széles társadalmi ellenállás a leváltására. Ez persze elképzelhetetlen lenne: a sajtó teljes egészében az elnök kezében van, és a vallási vezetők is állami kontroll alatt állnak. A muzulmán Türkmenisztánban még egy iszlamista sejt sem tudna megszerveződni néhány óránál hosszabban.
Mindezek dacára Türkmenisztán kimondottan fontos az Európai Unió számára, mégpedig a földgázvagyonának köszönhetően. Az EU több forrásból biztosítja az energiatermeléshez szükséges gázt. Északnyugat-Európa az Északi-tenger drágábban kitermelhető telepeit használja, Délnyugat-Európa Algériából importál, Közép- és Kelet-Európa pedig Oroszországból. Ez utóbbi országban a földgáz szektor állami kézben van, így az árképzés a külpolitikai manőverek aktív összetevője. Mivel nincs más kihívója a térségben, nehéz Oroszországgal szót érteni. Politikai síkon zajlik az üzletelés, az EU is igyekszik politikai kitételekkel édesíteni az alkut, amit a Kreml káros liberális befolyásként él meg. A fő ütközési pont a két erőcentrum között azonban nem a gáz ára, hanem a gáz forrásvidéke. Tanulságos átfedés látható például Krím elszakadása és a Krím környéki földgázmezők között.
Sokkal kifinomultabb sakkozás zajlik azonban a belső-ázsiai földgázmezők körül.
Türkmenisztánnak vezeték kell az EU-ba
Bár a Kaszpi-országok a Szovjetunió részét képezték, a rendszerváltozást követően kiépülő autokratikus kormányzatokat nem fenyegeti egy jelenkori restauráció. Az viszont igaz, hogy Oroszország minden tőle telhetőt elkövet, hogy ezeket az országokat elzárja a külvilágtól.
A kőolajban gazdag Kazahsztán és a földgázban bővelkedő Üzbegisztán és Türkmenisztán ezért próbálja a lehető legszorosabbra fűzni a szálakat Kínával. Kína nyersanyag éhsége és növekvő katonai ereje miatt meg is építette az összeköttetést a Kaszpi-térséggel, de ez egyelőre nem jelentett áttörést az itteni kisebb országoknak. Kína ugyanis, mint egyedüli vásárló, diktál.
Továbbra is az tehát Türkmenisztán és Üzbegisztán érdeke, hogy megépüljön Európa felé egy Oroszországot elkerülő vezeték. Mivel sok országon kéne áthaladnia, a tranzitdíjak megdrágítanák a gáz árát. Ráadásul szeizmikusan kimondottan aktív zónát érintene, ezért a földrengések elleni védekezés még jobban megdrágítaná a beruházást.
Viszont ugyanekkora akadályt jelent az, hogy Oroszország meghiúsít minden türkmén próbálkozást.
Mikor az EU ráállt a Nabucco tervére, Oroszország felkínálta a Déli Áramlat megépítését. Olcsóbb és biztonságosabb lett volna a Déli Áramlat, de csak rontott volna az eredeti problémán: az oroszfüggőségen. Néhány Kelet-Európai kormány azonban ráharapott az orosz javaslatra, így a Nabucco dugába dőlt. A Déli Áramlatot pedig jogi úton az EU akadályozta meg (a vezeték üzemeltetője nem lehet a gáz kitermelője), így lényegében az is dugába dőlt. A Nabucco forrásvidékén is nagy volt a bizonytalanság, nem lehetett tudni, melyik ország és milyen áron tölt majd gázt a vezetékbe.
Valószínűleg ezt felismerve iparkodik Türkmenisztán is és az EU is a Türkmenisztán-Azerbajdzsán vízalatti gázvezeték (Kaszpi/TCP) megépítésén. Ha az megépülne, akkor Iránt sikerül kikerülni, és EU-barát országok láncolatán lehetne a gázt szállítani (Azerbajdzsán-Grúzia-Törökország-EU). Mivel aránylag rövid szakaszról van szó, és nem érint nemzetközi vizeket (A Kaszpi egy tó, így nem vonatkoznak rá a tengeri egyezmények), Türkmenisztán legreálisabb próbálkozásáról van szó. Az EU előre megrendelte a türkménektől a gázt, aminek 2019-re a TCP-n kéne Európába jutnia. Hogy még így sem indult meg az építkezés, jól illusztrálja, hogy nincs mindenki ínyére a dolog.
Alternatívája lehetne az útvonalnak Iránon át építkezni, de Iránnak ehhez nem fűződik érdeke, hiszen ő maga is gáz exportáló ország.
Vezeték Indiába
A TCP-hez hasonlóan kényes projekt a Türkmenisztán-Afganisztán-Pakisztán-India (TAPI) vezeték. Itt még nehezebb ráolvasni bármit Oroszországra, mert a vezeték építése az afganisztáni helyzet miatt is folyton meghiúsul. Ezzel a vezetékkel Afganisztán, de főleg Pakisztán és India jutna türkmén földgázhoz. A megállapodás szerint idén decemberben elkezdik az építkezést, de egyelőre embert sem találtak, aki elvállalta volna a konzorcium vezetését. És bár Türkmenisztán végsőkig elkötelezett, India már tenger alatti vezetéket tervez építeni Iránnal és Ománnal, Pakisztán pedig éppen ma írt alá szerződést az oroszokkal, hogy a karacsi cseppfolyós gáz kikötőből 1100 kilométer hosszú földgázvezetéket építenek Lahoréba 2020-ra. Ez utóbbi hír talán az egyetlen, ami arról árulkodik, hogy a Gazprom tényleg igyekszik keresztbe tenni a Türkmengasnak a TAPI ügyében. Bár a Karacsi-Lahore vezeték nem zárja ki a TAPI megépítését, Pakisztánnak mégsem lesz már akkora szüksége rá, mint korábban, hiszen Karacsiból tud szerezni iráni cseppfolyósított gázt.
Mindezeket figyelembe véve Türkmenisztán körül rendesen fogy a levegő, és bár az állami propagandájuk még a világsajtóval is úgy eteti meg a híreket, hogy az USA a romló afgán helyzet miatt kompromisszumokra kész velük szemben, valójában az USA az utolsó mentsváruk. Nem véletlen, hogy a propaganda anyagban külön bekezdést kapott a Kaszpi-vezeték (TCP)
Fenyegetések
Az már most is látható, hogy Türkmenisztán igyekszik Washingtonból kicsikarni határozott támogatást a TCP és a TAPI ügyében. Az is látható, hogy ennek érdekében Türkmenisztán az USA-nak még nagyobb támogatást nyújtana Afganisztánban. És végül az is látható, hogy ennek ürügyén amerikai fegyvereket akar telepíttetni Türkmenisztán. Ebben semmi meglepő nincs a múlt heti kaszpi-tavi orosz rakétázás fényében.
A kérdés természetesen az, melyik fél meddig hajlandó elmenni. Végső soron egy üzleti érdek sérüléséről van szó, amit be lehet árazni. Kapitalista logikával addig érdemes elmenni, amíg az érdek érvényesítés költségei nem nőnek a várható profit fölé. Árnyalja a kérdést, hogy Putyin és Berdimukhamedov sem pusztán anyagilag profitál az üzleti nemzeti érdek megvédésből, hanem autokratikus hatalmukat erősítik egy ellenség fölött aratott győzelemmel. És ezen a ponton a papírforma az, hogy Berdimukhamedov adja fel hamarabb, hiszen egymaga nem szállhat szembe Oroszországgal, ha arra kerülne sor, segédereje pedig (Egyesült Államok) nemcsak egy távoli demokrácia, hanem kapitalista is, és sosem menne az ésszerű költségek fölé.
